hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Terrorpolitikus Londonból
Helyeselné Blair megölését egy brit képviselő

2006. 06. 06.
Erkölcsileg igazolható tettként értékelte Tony Blair esetleges meggyilkolását egy brit parlamenti képviselő. George Galloway Fidel Castro vendégeként Kubában járt, és ott a GQ című nemzetközi elitmagazinnak nyilatkozva kijelentette: „Teljesen logikus és megmagyarázható lenne, erkölcsileg pedig egyenértékű Blair tettével, amikor is ártatlan emberek ezreinek halálát rendelte el Irakban.”



George Galloway egy háborúellenes tüntetésen

Fotó: Reuters

George Gallowayt 2003 októberében menesztették a Tony Blair vezette brit
Munkapártból, miután fölszólította például a brit katonákat, hogy ne harcoljanak
Irakban. A szélsőbaloldali politikus ezt követően saját pártot alapított, és
2005-ben London egyik muzulmánok által lakott külvárosának képviselőjeként
bejutott a parlament alsóházába.

Gallowaynek a múlt héten Kubában elhangzott – és nagy port kavart – kijelentései
az iraki háborúval kapcsolatban hamarosan pártja honlapján is feltűntek: „Egy
olyan ember számára, aki látta elfoglalt országukat, a szétszakított családokat,
természetesen elképzelhető, hogy erkölcsileg igazolható lenne a dolog” –
kommentálta Galloway a brit miniszterelnök öngyilkos merénylők általi
megölésének ötletét, ugyanakkor leszögezte: senkit nem támogatna a
miniszterelnök úr meggyilkolásában. Néhány nap múlva a BBC-nek adott
interjújában megerősítette botrányt kavaró nyilatkozatát: „Kitartok amellett,
amit mondtam. Tony Blair több mint százezer embert gyilkolt meg Irakban, és az
iraki emberek illegális megszállás alatt vannak. Erkölcsileg és törvényileg is
joguk van, hogy ellenálljanak ennek a megszállásnak” – fogalmazott.

Kubai látogatása alatt az angol politikus részt vett a kommunista kormány Mesa
Redonda (Kerek asztal) című műsorában, ahol kifejtette: Amerika és
Nagy-Britannia vezetőit meg kellene büntetni iraki szerepvállalásukért. Másnap
Fidel Castro oldalán tűnt fel ismét az adásban, mikor is a „világpolitika
oroszlánjának” nevezte a kommunista vezetőt. Ezt követően megpróbálta eloszlatni
a Forbes magazin vádjait, melyek szerint Castro a világ egyik leggazdagabb
vezetője: „A kubaiak az egyedüli nép a világon, amelynek olyan vezetője van, aki
elmondhatja magáról, hogy egyetlen dollár sincs a nevén” – fogalmazott Galloway.

George Gallowaynek nem ez volt az első vihart kavaró utazása. Szaddám Huszeinnél
tett 1994-es és 2002-es látogatásai legalább annyira sokkolták a közvéleményt,
mint az a videofilm, melyen a politikus Szaddám fiával, a szadista
gyilkosságairól hírhedt Udajjal találkozott 1999-ben. A filmen jól hallható,
hogy Galloway „excellenciás uramnak” szólítja Szaddám Huszein legidősebb fiát,
akinek megígérte, a végsőkig kitart mellette. Mint ismert, Udajt az iraki
bevonulás után, 2003-ban amerikai katonák harc közben agyonlőtték.

George Galloway a politikai botrányok mellett másfajta ismertségre is szert
tett. Tavaly a hírességek részére szervezett rendkívüli Big Brother sorozatban
három hetet töltött a villában. Választópolgárok és törvényhozók előtt egyaránt
nevetségessé tette magát, amikor egy alkalommal például macskaként dorombolva
képzeletbeli tejet lefetyelt egy másik villalakó kezéből.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!