hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lassan lejár az idő
Iránnak döntenie kell

2006. 06. 20.
Mint arról a múlt héten beszámoltunk, az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) öt vétójoggal rendelkező tagja, illetve Németország ösztönző csomagot állított össze Iránnak, azt kérve cserébe, hogy a közel-keleti ország hagyjon fel urándúsító programjával. Teherán reakciói azonban nem egyértelműek.



Fotók: AP Ali Asghar Soltanieh: csak óvatosan a nyilatkozatokkal

„Azonnal elkezdtük tanulmányozni, ahogy megkaptuk – kommentálta a múlt héten
Iránnak átnyújtott ösztönző csomag átvételét az iráni külügyminiszter. Hamid
Reza Asefi hozzátette: – A csomagnak vannak elfogadható részei, azonban több
pont homályos, mások pedig még megerősítésre szorulnak.” Bár a csomagot magát a
mai napig nem hozták nyilvánosságra, azt tudni lehet, hogy Irán elutasító
magatartása esetén tartalmaz megszorító intézkedéseket is. Jóllehet Irán az
ígéretek tanulmányozása alatt sem hajlandó beszüntetni urándúsító tevékenységét,
George W. Bush szerint az első jelek bíztatóak. Az amerikai elnök pénteken
megismételte figyelmeztetéseit, arra az esetre, ha Irán, elfogadva a csomag
által nyújtott előnyöket, mégsem állítaná le urániumdúsító programját.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!