hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Indonézia: a katasztrófák országa

2006. 06. 06.
„Itt volt a világvége” – az egyik túlélő így kommentálta a BBC tudósítójának az indonéziai földrengést, amely egy kitörni készülő tűzhányó tövében történt. Jáva szigetén óráról órára nő a halálos áldozatok száma: lapzártánkkor több mint 5500 holttestet takarnak a földrengés után romba dőlt házak. A mentőosztagok tovább kutatnak túlélők után, de az esőzések és az állandó áramkimaradások hátráltatják a mentési munkálatokat.

A 6,3-as erősségű földrengés leginkább Bantul régióját érintette, amely délre
található a korábbi királyi fővárostól, Dzsogdzsakartától. A rengés központja
harminc kilométerre a várostól, az Indiai-óceánban, a tengerfenék közelében
volt. Emberek ezreinek kellett az éjszakát a szabadban, kórházak vagy mecsetek
udvarain, sok esetben saját házuk romjai mellett tölteniük. Mivel szombat óta
legalább 470 utórengést észleltek, az emberek nem mernek még a sértetlen
házakban sem aludni. A földrengés legalább 200 ezer embert tett hajléktalanná,
akiknek a nagy része gyermek. Az áldozatok között is rengeteg a gyermek és az
idős ember, mivel nekik nehezebb volt az összeomlott házakból kimászni.

Időközben megérkezett az ENSZ-segély is, melyben víz, sátrak, tűzhelyek és
edények voltak a hajléktalanná lett jávaiak számára. Dzsogdzsakarta repülőterét
is újra megnyitották, ami jelentősen megkönnyítette a szállítmányok és a
mentőcsapatok megérkezését. A segítség azonban még így is kevés: leginkább
tiszta vízre, sátrakra, élelemre és orvosi személyzetre van szükség. A régió
klinikái reménytelenül túlzsúfoltak.



A Merapi folyamatosan forró lávát  és gázfelhőket bocsát ki

Fotók: AP

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!