hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A célpont: N. Sarkozy
Francia Watergate: a belügyminiszter után nyomoztatott a kormányfő

2006. 05. 09.
Hatalmi válsággá fajulhat Franciaországban a Clearstream néven elhíresült korrupciós botrány, mellyel kapcsolatban felmerült, hogy évekkel ezelőtt az ügy apropóján Dominique de Villepin miniszterelnök titkosszolgálati eszközökkel nyomoztatott legfőbb politikai riválisa, Nicolas Sarkozy belügyminiszter után. A kormányfő népszerűsége a márciusi diáktüntetések nyomán már amúgy is mélyponton állt, mostani lelepleződése ezen aligha javít.



Nicolas Sarkozy francia belügyminiszter. Lenyomozták Fotók: AP

Az elmúlt héten újabb fordulatot vett – és ezzel egyértelműen a francia
elnöki székért folytatott, már-már vérre menő politikai csatározás szintjére
emelkedett – az évekkel ezelőtt névtelen feljelentések alapján kirobbant,
Clearstream néven elhíresült korrupciós botrány azt követően, hogy a Le Monde a
múlt héten nyilvánosságra hozta Philippe Rondot tábornok vallomását. Eszerint
Villepin, akkori külügyminiszter Jacques Chirac köztársasági elnök kérésére 2004
januárjában arra utasította a tábornokot, hogy egy bizalmas megbízás keretében
Sarkozy után nyomozzon annak kapcsán, hogy felmerült, ez utóbbinak külföldön
vezetett titkos bankszámlái lennének. A feltételezés alapjául szolgáló névtelen
feljelentés tárgyában indított ügyészségi vizsgálat alatt Rondot-nál még a
vallomástételt megelőzően tartott házkutatás során előkerült egy feljegyzés,
melyet a tábornok a de Villepinnel folytatott megbeszélésről készített.
Eszerint: „A tét: N. Sarkozy. A célpont: N. Sarkozy.”

A tábornok vallomása szerint a leendő miniszterelnök arra kérte, hogy az államfő
„utasításának” megfelelően lépje túl a Michelle Alliot-Marie védelmi miniszter
asszony által kért nyomozásának hivatalos kereteit, miközben az ügyben érintett
politikusok ügyében nyomoz.



Chirac és Villepin. Erkölcsi mélyrepülés?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!