hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Munkát, ingyen- kenyeret
Miniintifáda Párizsban

2006. 04. 11.
Franciaországban látszólag sikerült a kör négyszögesítése: az első munkavállalásról szóló törvény kapcsán egymásnak feszülő erők mindegyike győzött, igaz, csak egy kicsit: a diákok azért, mert a törvényt ugyan aláírta az elnök, de rögtön fel is függesztette; Dominique de Villepinnek pedig nem kellett engednie, ezt megtette helyette Jacques Chirac és Nicolas Sarkozy. A kormányfő népszerűsége újabb mélypontot ért el, a L’Express című hetilap felmérése szerint már 28 százalékra csökkent, a lakosság 45 százaléka szeretné, ha távozna.



Fotók: AP

Jacques Chirac múlt hét pénteken úgy viselkedett, mint az ismert népmese
főhőse, aki hozott is ajándékot, meg nem is, fel is öltözött, meg nem is. A
francia elnök ugyanis a nemzethez intézett televíziós beszédében, amelyet több
mint húszmillióan néztek, bejelentette: aláírja az első munkavállalásról szóló
törvényt, a CPE-t (Contrat Premier Embauche). Mindazonáltal azt is bejelentette,
hogy a törvényen javítani fognak, ezért arra kérte a munkaadókat, hogy ne
alkalmazzák mindaddig, amíg a módosítások el nem készülnek.

Jacques Chirac ezzel a televíziós beszéddel sem tudott javítani amúgy is
jelentősen megrendült népszerűségén, bár kétségtelen, hogy komoly lépést tett a
krízis megoldására, sikerült ugyanis az arcvonalakat valamelyest fellazítani.
Azzal azonban, hogy a törvényt végül is úgy léptette életbe, hogy az nem
alkalmazható, komoly politikai csatát vesztett egy olyan harcban, amelyet nem ő
provokált. Az első munkavállalásról szóló törvény ugyanis teljes mértékben
Dominique de Villepin miniszterelnök ötlete volt, aki sokáig saját kormányát sem
tájékoztatta a készülő törvényről, amelyet sürgősséggel fogadtatott el a
nemzetgyűléssel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!