A hatszáz elhurcolt közül száznegyvenhárman sosem tértek vissza. Az életben
maradtak közül többen tettek tanúvallomást, de a megtorlástól való félelem
miatt csak függöny mögött, hangtorzító berendezés segítségével mertek
megszólalni. Közülük többeket az Abu Ghraib börtönben tartottak fogva éveken
keresztül. A tanúk közül személyazonosságát elsőként vállaló Ahmed
Hasszánt (képünkön) vallomása szerint családjával együtt szállították
a bagdadi börtönbe, ahol négy évig tartották fogva testvérével és édesanyjával
együtt, akiket elektrosokkal vallattak a hetvenhét éves édesapa szeme láttára.
Fogsága alatt sok egyéb borzalmat látott, többek között emberhúsdarálót,
alatta vért és emberi hajszálakat.
A tárgyalás során a volt diktátor többször dühkitörésben fakadt ki, követelte
a tanúk elmeállapotának kivizsgálását, majd kijelentette, hogy nem fél a
haláltól. (Hetek)
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »