hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tűzparancs
Nyomon a Scotland Yard

2005. 08. 02.
Hatalmas erőkkel nyomoz a brit rendőrség a múlt heti sikertelen londoni terrortámadás elkövetői után, miközben kínos igyekezettel próbálja kiköszörülni a csorbát, melyet egy ártatlan brazil villanyszerelő lelövése ejtett a brit rendőrség tekintélyén.



A július 21-ei merényletkísérlet egyik gyanúsítottja. Figyelnek a kamerák Fotó: Reuters

A múlt csütörtökön Londonban elkövetett sikertelen terrortámadás elkövetői után nyomozó brit rendőrség szerdán letartóztatta Birminghamben a robbantás egyik gyanúsítottját, Jaszin Hasszan Omart. A rendőrség feltételezései szerint ő a felelős a Warren Street-i metrómegálló közelében tervezett robbantásért, de még kérdéses, hogy Omar együtt fog-e működni velük, amiért cserébe a várható büntetés csökkentését ígérték a 24 éves férfinak, aki 11 évesen, 1992-ben érkezett Szomáliából, majd 2000-ben határozatlan idej? tartózkodási engedélyt kapott.

Eközben Észak-Londonban kutatott át a rendőrség egy lakást, melyet korábban Omar bérelt a londoni önkormányzattól, sőt amelyhez heti 75 fontos (mintegy 25 ezer forintos) lakástámogatást is kapott. A lakásban bomba készítéséhez felhasználható vegyi anyagokat találtak, míg a lakáshoz tartozó garázst feltehetően robbanóanyagok tárolására használták. A nyomozók szerint elképzelhető, hogy a gyanúsítottak a sikertelen robbantást követően még visszatértek a lakásba. Ezt erősíti meg az egyik szomszéd is, aki elmondása szerint a robbantások után még látta a gyanúsítottakat. 

A nyomozók feltételezése szerint a gyanúsítottak nem hagyták el az országot, hanem egy "biztonságos" lakásban tartózkodnak, talán jelentősebb mennyiség? élelmiszertartalékkal felszerelkezve.

A lakás közelében még kedden egy fehér VW Golfot foglalt le a rendőrség, melyet feltehetően az egyik gyanúsított használt korábban. A mintegy egy hónapja egy helyen álló kocsiban jelentős mennyiség? robbanóanyagot feltételezett a rendőrség, ezért tűzoltókocsikkal, mentőautókkal vonultak fel 

a gépkocsi átkutatásához. 

A környéket lezárták, a szomszédos házakat kiürítették, majd elszállították a járművet.

A rendőrség véleménye szerint egy további gyanúsított, Muktar Said Ibrahim (másik nevén Muktar Mohammed Said-dal) is kapcsolatba hozható a lakással. A 26-os számú buszon tervezett robbantással gyanúsított, jelenleg is körözés alatt álló Ibrahim családja semmit nem tudott a férfi érintettségéről egészen addig, míg a televízióban közzétett fotókat meg nem látták. A család ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot a rendőrséggel. A 27 éves Ibrahim 1990-ben érkezett a családjával Nagy- Britanniába Eritreából. Később tanítóként dolgozott, majd 2004 szeptemberében brit útlevelet kapott. A családjától régóta elszakadva élő, feltűnően magányos életmódot folytató férfi egy szomszédja szerint csak a vallásnak élt, nem barátozott senkivel, egyetlen programja a mecset látogatása volt.

A rendőrség további három gyanúsított után nyomoz, kettőt a Sheperd\'s Bush és az Oval metróállomások közelében tervezett robbantásokkal gyanúsítanak, míg a harmadikat amiatt körözik, mert két nappal a sikertelen robbantásokat követően robbanószerkezetet találtak egy nyugat-londoni parkban.

A nyomozást nehezíti, hogy a sikertelen robbantás másnapján, pénteken a rendőrség lelőtte Jean Charles de Menezest a Stockwell metrómegállóban, miután a férfit öngyilkos merénylőnek vélték annak öltözete és félreérthető magatartása miatt. Rendőrségi jelentés szerint a férfi elrohant, mikor igazoltatni akarták, és többszöri figyelmeztetésre sem állt meg. Ekkor lőttek rá a rendőrök, akik a 2001. szeptember 11-ei New York-i terrortámadások után fél évvel kaptak jogot arra, hogy éles fegyvert használjanak öngyilkos terrorista-gyanús személyekkel szemben. A brazil férfit hét találat érte a fején, és egy a vállán. Az öngyilkos merénylőkkel szembeni fellépés során ugyanis fontos, hogy a gyanúsítottat a fején találják el, akinek így nem lehet ideje arra, hogy a robbanószerkezetet működésbe hozza. A férfiről azonban később kiderült, hogy nincs köze a terrorizmushoz. Holttestét a héten szállítják Brazíliába, ahol a családja fogja végső útjára kísérni. Rokonai ugyanakkor azt tervezik, hogy beperlik a brit rendőrséget, amiért ártatlan személyt lőtt le.

Sir Ian Blair rendőrfőparancsnok sajnálatát fejezte ki a történtek miatt, majd hozzátette, hogy nem kizárható, hogy a jövőben is ártatlanok essenek áldozatul a terroristák ellen folytatott küzdelem során. Az elmúlt három hétben kétszázötven riasztást kapott a rendőrség feltételezett öngyilkos merénylőkkel kapcsolatban. Mint a rendőrfőkapitány elmondta, rendkívül nehéz szakmai döntést igényel, hogy mely esetben hogyan kell fellépniük a hatóságoknak, és eközben bizony előfordul, hogy hibát követnek el. Az üggyel kapcsolatos belső rendőrségi nyomozás során az érintett rendőrtisztek egyikét fizetett szabadságra küldték, míg a többieket irodai munkára rendelték.

Tony Blair miniszterelnök bocsánatot kért a lelőtt férfi családjától a történtek miatt, de a rendőrök mentségeként hozta fel, hogy rendkívül nehéz helyzetben kell dolgozniuk. Az új terrorizmusellenes törvényekről folytatott pártegyeztetéseket követően tartott sajtótájékoztatóján a brit miniszterelnök kijelentette, hogy 2001. szeptember 11-e ugyan felébresztette a nemzetközi közösséget, az azonban "másik oldalára fordult, és újra elaludt". Beszédében újra elutasította, hogy a britek iraki jelenléte lenne a terrorizmus oka, azzal érvelve, hogy ha így lenne, akkor miért hajtanak autóba rejtett bombákkal gyerekek közé, hogy azokat megöljék. "Nem birkózhatunk meg a rendkívül mélyen gyökerező problémával mindaddig, amíg nem konfrontálunk ezekkel az emberekkel minden lehető szinten – nemcsak az eszközeikkel, de az ideológiájukkal is" – tette hozzá. A miniszterelnök szerint az öngyilkos merényletekre nem lehet magyarázatot adni, sem Izraelben, "se Palesztinában, se Irakban, se Londonban vagy Egyiptomban, se Törökországban, egyáltalán sehol. Az Egyesült Államokban sincs rá magyarázat. Pont."

Ki finanszíroz?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!