Zhu Zushou, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete. "Van még fejlődnivaló" Fotó: MTI
– Miért gond az, ha a tajvaniak maguk döntenek arról, milyen államformában kívánnak élni?
– A tajvani kérdés a második világháború utáni polgárháború következménye. Eddig legalább az "egy Kína" elvben – tehát abban, hogy a szoros két partján fekvő területek egységet alkotnak – egyetértettünk a tajvaniakkal, amint azt 1992-ben egy nyilatkozatban rögzítettük is. Ők persze magukat tekintették az igazi jogutódnak, ennek azonban nincs sok realitása, elég csak rápillantani a térképre. Néhány éve viszont egy olyan politikai erő került hatalomra, amely Tajvant önálló, a szárazföldi Kínától független országnak tekinti, és ez veszélyezteti az "egy ország, két rendszer" elv alapján történő békés újraegyesítést. 2006-ban, azaz jövőre, egy úgynevezett népszavazást kívánnak rendezni, és ennek alapján 2008-ban egy új alkotmánnyal kikiáltanák azt, hogy Tajvan új ország. Mindez valóban komoly fenyegetést jelent Kína szuverenitása és a térség, főképpen a Tajvani-szoros békéje ellen. Véleményünk szerint a mintegy húszmilliós Tajvan nem kezdeményezheti népszavazással a függetlenséget, mert ők az 1,3 milliárd lakosú szárazföldi Kínával egy országot alkotnak. Változtatásra akkor lenne lehetőség, ha mindenki akarná azt.
– Milyen esetben lépnének fel katonai erővel Tajvannal szemben?
– A katonai erő alkalmazása csak az utolsó lehetőség, és hacsak feltétlenül nem szükséges, nem nyúlunk erőszakos eszközökhöz. A célunk az, hogy megfékezzük az elszakadáspárti erőket Tajvanban, és megállítsuk őket céljuk véghezvitelében. Három esetben használnánk "nem békés" eszközöket a kérdés megoldására. Például, ha a tajvani függetlenség- és elszakadáspárti erők bármely név alatt, bármely eszközzel kierőszakolják Tajvan Kínától való elszakadását, vagy ha valami olyan jelentős esemény következik be, mely az elszakadás irányába mutat. Végül pedig akkor kerülhet sor a nem békés eszközök alkalmazására, ha minden lehetőséget teljesen kimerítettünk az egyesítésre. De hangsúlyozom, a jogszabály paragrafusainak nagy része a békés újraegyesítés szabályait, elveit rögzíti. Tehát ez a törvény nem hadüzenet, és nem is a katonai erő használatáról szól, hanem a békés megoldást mozdítja elő.
– Van egyébként közvetlen kapcsolat a szárazföldi Kína és Tajvan között?
– Hogyne, nagyon is sokszínű. 2004-ben 3,6 millió tajvani utazott Kínába, és tőlünk is 140 ezren látogattak a szigetre. Hetvenezer tajvani alapítású cég működik Kínában, elsősorban Sanghajban és környékén. Nemrég charterjáratok is indultak, tehát a kapcsolatok minden téren jól fejlődnek.
– A tajvani kérdés kezelése mellett Kínát az emberi jogok és a vallásszabadság helyzete miatt is rendszeresen bírálják a nyugati politikusok és újságírók. Lát-e ezen a téren javulást?
– Az emberi jogok helyzete a világon sehol nem tökéletes. Véleményem szerint Kínában történelmi szempontból az utóbbi időben előbbre jutottunk, de nem mondanám azt, hogy nincs még fejlődnivaló. Kínában vallásszabadság van, melyet a törvény garantál, ezért az emberek szabadon gyakorolhatják vallásukat országszerte, beleértve Tibetet is. De ez egy olyan nagy és összetett kérdés, amely nem foglalható össze egy-két mondatban. Készek vagyunk bárkivel tárgyalni, de azt ellenezzük, hogy ezek a kérdések konfrontáció és a belügyekbe való beavatkozás alapjául szolgáljanak.
2005. 04. 08. (IX/14)
