hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A számlát az FBI kéri
A Nagy Testvér ezentúl jobban figyel

2005. 04. 19.
A Bush-kormány olyan törvénytervezet kidolgozásán fáradozik, amelynek révén több százmillió nemzetközi banki ügylettel kapcsolatos adathoz férhetne hozzá – adta hírül a napokban a The New York Times. Az intézkedés célja a terrorizmus, valamint a pénzmosás elleni harc hatékonyságának fokozása lenne. A tervezet támogatói szerint egy ilyen lépés elengedhetetlen a terrorszervezetek pénzmozgásainak nyomon követéséhez, de megnyugtatásképpen azt is hozzátették: az új rendelkezés tartalmazna olyan elemeket is, amelyek megakadályoznák a személyes adatokkal való visszaélést. 



Robert Müller FBI-igazgató Christoph Blocher svájci igazságügy-miniszterrel. Nincs titok Fotó: Reuters

Az amerikai pénzügyminisztérium egyik munkacsoportja által indított kezdeményezés a The New York Times értesülései szerint a hírszerzés reformjára vonatkozó, tavaly decemberben elfogadott törvényjavaslat egyik rövid, alig feltűnő rendelkezésén alapszik. E cikkely ugyanis felhatalmazta a minisztériumot olyan szabályzatok kidolgozására, amelyek megkövetelhetik a pénzintézetektől "bizonyos nemzetközi, elektronikus átutalási tranzakciók" adatainak beszolgáltatását a pénzmosás és a terrorizmus elleni harc támogatása érdekében. Kormányzati szakemberek szerint ugyanis ilyen nemzetközi átutalásokkal mozgósították a terroristák azt a több mint 130 ezer dolláros összeget, amely a szeptemberi 11-ei támadások végrehajtásához volt szükséges. A terrorszervezetek pénzmozgásait azonban nehéz nyomon követni: a 9/11-es bizottság jelentése szerint például a szeptember 11-ei merényletek megtervezésének és végrehajtásának "összköltsége" 400-500 ezer dollár körül lehetett, a pénzmozgások mögött azonban egyetlen szokatlannak tekinthető tranzakció sem állt.

A szövetségi kormányzat a szeptember 11-ei támadások óta számos lépést tett a terrorizmus finanszírozásának megakadályozása érdekében: kibővítette azon szervezetek listáját, amelyek valószínűsíthető terrorkapcsolataik miatt nem hajthatnak végre pénzügyi tranzakciókat amerikai bankokkal. A pénzmozgások nyomon követésére új nyomozóirodákat is létrehoztak, és az úgynevezett patriótatörvény, valamint egyéb szabályozások alapján a pénzügyi szektortól nagyobb mennyiség? adatszolgáltatást, valamint a törvények szigorúbb megtartását követelték meg. A mostani tervezet alapján az amerikai bankokba, illetve bankokból indított tranzakciók adatait rögzítenék egy kormányzati adatbázisban.

A nemzetközi tranzakciók nyomon követése azonban a pénzügyi szektor képviselői szerint még nagyobb nyomást helyezne a bankokra
és pénzintézetekre, amelyek már így is kezdik teljesíthetetlennek érezni az egyre szaporodó adatszolgáltatási és egyéb rendelkezések követelményeit. Fennáll annak veszélye is, hogy az intézkedés nyomán a terroristák 

a feketepiacra korlátozzák majd ügyleteiket, aminek következtében végleg követhetetlenné válik a terrorpénzek mozgása. A pénzügyminisztérium munkacsoportja az FBI-jal és a belbiztonsági minisztériummal karöltve, kanadai és ausztrál modellek figyelembe vételével dolgozik a tervezeten, amelynek végleges formája várhatóan az év végére készül majd el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!