hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rossz lépés
Tom Lantos szerint hibáztunk

2004. 11. 22.
A berlini fal leomlásának 15. évfordulója alkalmából az elmúlt héten Budapesten járt Tom Lantos magyar származású demokrata képviselő, az amerikai kongresszus külügyi bizottságának rangidős tagja. A látogatás során adott sajtótájékoztatóján Lantos burkoltan bírálta a magyar kormány azon döntését, hogy az év végén hazahozza katonáit Irakból.



Tom Lantos (balról a szélen) Bush elnök oldalán. Nemrég Orbán Viktor is méltatta érdemeit Fotó: Reuters

Lantos szerint az amerikai vezetés elhibázott lépésnek tartaná, ha Magyarország megfeledkezne arról, hogy az Egyesült Államoknak a nemzetközi kommunizmus ellen folytatott küzdelmének köszönheti ma szabadságát. Emlékeztetett arra is, hogy az iszlám fundamentalista terrorizmus elleni küzdelem nemcsak az Egyesült Államok feladata, hanem minden demokratikus országé is, ezért úgy véli, Magyarországnak feladata lenne az iraki akcióban való aktív részvétel folytatása. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Madrid amerikai megítélése jelentősen megromlott azt követően, hogy a spanyol kormány a csapatai hazahívása mellett döntött, amivel szemben Hollandia példáját említette, amely egy emberként háborodott fel azt követően, hogy egy filmrendezőt meggyilkoltak csak azért, mert élt a szólásszabadság adta jogával.

Iránnal kapcsolatban elmondta, hogy az Egyesült Államok támogatja Európa erőfeszítéseit annak érdekében, hogy az Irán atomprogramjával kapcsolatos problémákat diplomáciai úton rendezzék, azonban mindenképpen meg kell akadályozni, hogy az ajatollahok nukleáris kapacitáshoz jussanak. Az amerikai vezetés reméli, hogy Teherán ért a szóból, és nem provokálja ki a katonai beavatkozást.

Újságírói kérdésre válaszolva a kettős magyar állampolgárság kérdésével kapcsolatban a képviselő kifejtette, hogy bár ez természetesen elsősorban magyar belügy, az Európai Unió szemszögéből is meg kell vizsgálni a kérdést. A magyar állampolgársággal ma már uniós állampolgárság is jár, és ismeretei szerint Brüsszel nem nézné jó szemmel, ha olyan ország állampolgárai is részesülnének uniós tagországoknak járó kedvezményekből, amelyek egyelőre nem tagjai az EU-nak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!