Schröder kancellár a falubeliekkel. A nagy találkozás Fotó: Reuters
A látogatást megelőző intézkedések a kommunista látogatások hangulatát idézik: a helybelieknek előírták, hogy a falut ki kell pucolni, a hatóságok a biztonságot és a nagyobb munkálatokat vállalták csupán magukra. A munka során új korlátokat és jelzőlámpát szereltek például a falutól tíz kilométernyire lévő Aranyos-hídra. Lázasan javították az utakat is: betömték a több tízéves gödröket, lefestették az útjelző táblákat és az út menti fák törzsét. A nagytakarítás nemcsak Mezőcsánt érintette, hanem azokat a településeket is kipofozták, amelyek Schröder útjába esnek. "Nem tudjuk, ki jön, csak azt, hogy Aranyosgyéresről érkezik, és a főnökség komoly fenékbe rúgást ígért, ha valamit nem csinálunk meg" – nyilatkozták a munkások. A falu főutcáján az elöljáróság ellenőrzi a rendet. Ezt utoljára a hetvenes években csinálták, mert akkor egyszer azt ígérték, hogy a főtitkár elvtárs erre autózik majd vadászni. Aztán nem lett belőle semmi, mert megfázott és nem jött ide – meséli egy falubeli néni, aki szerint most az a hír járja, Európa legfontosabb embere jön ide. Új aszfalt lesz az utakon, és összeszedik a lócitromot is (ami egyébként teljesen megszokott látvány Romániában). A köztisztaságra maga a polgármester figyel: "Harminc embert fizetünk, hogy takarítson, már két hete dolgoznak" – mondja Oros Gavrila, aki arra számít, "hátha valami befektetők is jönnek Schröderrel, legalább egy testvérfalu, vagy ilyesmi". A lakosságnak meggyőződése, hogy a német vezető politikus közbenjár Románia ügyében az uniónál is.
Mezőcsán csütörtök reggel: a falu főutcáját teleaggatták román zászlókkal, de a templomkapun leng egy német zászló is. A helybéli pap lázasan fel s alá járkál, délben egy levelet készül átadni a kancellárnak: "Őexcellenciája soha nem érezhette az apai szeretetet, de az élet megy tovább, és íme, most itt állhat, a sír mellett" – gyakorol a lelkész a nagy találkozás előtt. Amennyiben tényleg eljön, ugyanis a három évvel ezelőtti látogatás is vaklárma volt. "Ha eddig nem jött, miért pont most jönne?" – kérdezi egy helybéli asszony. Az idős hölgy nem emlékszik pontosan, melyik volt a kancellár apja, de tudja, hogy a németek rendesek voltak, mert kifizették az elpusztított disznóikat. A faluban több asszony csütörtökön együtt gyászol a kancellárral: feketébe öltöztek a tiszteletére. A menüt már három éve tervezi a polgármester, de mivel rövid lesz a látogatás, kenyeret, sót és szilvapálinkát szolgálnak majd fel. A közelben van egy remek szálló, az Arany Korona, ahol annak idején a Drakula írója is megszállt, de most a falu áll a figyelem középpontjában. Csütörtök délben aztán minden a forgatókönyv szerint zajlott, a kancellár dél körül ért a településre, és körülbelül negyvenöt percig maradt. Ez idő alatt meglátogatta azt a tömegsírt, amelyben német Wehrmacht-katonákkal együtt őrvezető rangú édesapja is nyugszik. A kancellár egyedül járult a sírhoz, mindössze egy ortodox pap társaságában, aki az utat mutatta. A látogatás során a német politikus Gavrila Oros polgármesterrel is elbeszélgetett – a temető kapujáig Adrian Nãstase miniszterelnök kísérte. A német kancellár a falu iskolájának számítógépet ajándékozott, a gyerekeknek pedig futball-labdákat osztogatott, sőt egy kis labdazsonglőrködést is bemutatott a nagyérdem? publikumnak.
Fritz Schröder 1944 őszén, közvetlenül fia születése után esett el, mert a falu környékén telepített betonfedezéküket eltalálta egy szovjet rakéta. 2001-ig senki nem tudta, hogy Mezőcsánban nyugszik. A település élete a felfedezés óta gyökeresen megváltozott: a környéken lakók szerint annyira, hogy érdemes lenne a sírt máshová is költöztetni, mert igen jó hírét kelti a falunak.