hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A sivatag foglyai

2003. 08. 18.
A még fogva tartott tizennégy európai túszért algériai elrablóik fejenként 4,6 millió eurót követelnek váltságdíjként – állítja egybehangzóan több sajtóforrás. A legutóbbi információk szerint a foglyokat már Mali területén őrzik. A sivatagi túszdráma számos részletét homály fedi.

Az algériai sivatagban ez év tavaszán ismeretlen körülmények között elrabolt és még fogva tartott európai turistákat (szám szerint tizennégyet, miután az egyik túsz belehalt a megpróbáltatásokba) fogvatartóik Mali területére vitték át – adják hírül különböző sajtóforrások. Az algériai sajtó szerint a terroristák a foglyok szabadon bocsátását ígérték, amennyiben Mali felé sértetlenül elhagyhatják az észak-afrikai országot. Így az algériai hatóságok tudtával került volna sor a transzferre annak reményében, hogy a foglyok kiszabadítása ezt követően már könnyebb lesz. (Mint emlékezetes, harminckét európai turistát raboltak el február közepe és március közepe között az algériai sivatagban, akik közül egy májusi rajtaütés során az algériai hatóságoknak tizenhetet sikerült kimenteniük. A még fogva tartottak között kilenc német, négy svájci és egy holland van.)

A mali sajtó szerint a hatóságok nagy erőkkel kutatnak a turisták után a helyi tuaregek segítségét kérve a nyomkeresésben, mivel még nem tudják, hol találhatók az európai turisták. A mali hatóságok német kollégáikkal egyetértésben felkérték egy észak-mali törzs egyik elöljáróját a terroristák és a mali, valamint a német hatóságok közötti közvetítésre. A német és a mali hatóságok ugyanis egyaránt el kívánják kerülni a vérontást, amit egy esetleges rajtaütés jelentene. Inkább a tárgyalásos megoldást választják. Annak ellenére, hogy a Szaharában hat hónapja fogva tartott tizennégy európai túsz szabadon bocsátásáért fejenként 4,6 millió eurót, tehát összesen 64,4 millió eurót (szűk kétmilliárd forintot) követelnek a terroristák. 

A német hatóságok információi szerint a foglyok közül hatan már súlyosan betegek, egyesek feltehetőleg maláriában szenvednek. A jelenlegi tárgyalások egyik célja, hogy legalább azokat engedjék szabadon, akiknek orvosi ellátásra van szükségük. A túszok helyzetén javíthat, hogy a sivatagban most kezdődik az esős időszak, több vizet és élelmet biztosítva a számukra.

Az európai turisták sorsával kapcsolatos újabb információt adott az a videokazetta, amelyet egy tuareg közreműködésével juttattak el a terroristák a bamakói hatóságokhoz. A kazettán a foglyok mindegyike látható, akik üzeneteket küldtek hozzátartozóiknak – francia nyelven, hogy a fogvatartók is értsék – emellett a terroristák is állítólag fel-feltűnnek rajta – állítja a francia sajtó.

A terroristákat korábban az Al-Kaidához közel álló iszlám GSPC (Szalafista Prédikációért és Harcért Csoport) tagjaiként tartották számon, azonban a közvetítőtől származó információk szerint a GSPC sosem volt jelen az algériai sivatagban, az elsősorban fegyver- és cigarettacsempészetből élő fogvatartóknak pedig nincsenek politikai indítékaik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!