János Károly a spanyol katonák búcsúztatásán Fotó: AP
János Károly király is részt vesz a hétfőn lezuhant spanyol katonák temetésén, Jose Maria Aznar miniszterelnökkel és több kormánytisztviselővel együtt.
Az elmúlt napokban a spanyol média élesen kritizálta a kormányt, amiért olcsó megoldásként az ukrán gépen szállította volna az afganisztáni békefenntartó szolgálatból hazatérő katonákat. A kormány egyelőre tagadja, hogy takarékossági okokból választotta volna a Jakovlev–42 típusú, 1995-ben készült gépet, amely egyébként a balesetig megbízhatóan repült, és összesen százharminc ország békefenntartóit szállította.
A spanyol állami rádiónak adott interjújában Federico Trillo hadügyminiszter elmondta: megtalálták a repülőgép egyik fekete dobozát.
A vizsgálatok továbbra is azt látszanak bizonyítani, hogy a katasztrófát a rossz idő okozta. Trillo elmondása szerint a gép pilótája két alkalommal kísérelt meg kényszerleszállást Észak-Kelet-Törökország fölött, mielőtt a sűr? ködben egy hegyoldalnak ütközött. A baleset a törökországi Macka városától mintegy 40 kilométerre északra történt.
Életben maradtak
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Átmenvén a siralom völgyén
Trianon túlélése és ami ebből következik »