Az erfurti iskola bejárata. Fotó: Reuters
Steinhäuser, a sorozatgyilkos Fotó: Reuters
Robert Steinhäuser pénteken délelőtt egy nagy táskával lépett be a gimnáziumba, majd a WC-be sietett, ahol fekete ruhát öltött, arcát pedig fekete símaszkkal takarta el. Ugyancsak itt vette magához a gépfegyverét, és töltötte meg félautomata puskáját is, mellyekkel aztán alig negyed óra múlva negyven lövést adott le. Steinhäuser nem céltalanul lövöldözött, hanem szisztematikusan tanteremről tanteremre rohant, és tudatosan egykori tanáraira célzott. Leszámolását az intézmény irodai alkalmazottaival kezdte
– valószínűleg a rendőrség értesítésének folyamatát akarta ezzel lassítani –, lövöldözésének aztán még egy tizennégy éves lány és egy tizenöt éves fiú is áldozatául esett. A vérfürdő vélhetően tovább is tartott volna, a történelemtanár azonban – míg Steinhäuser a fegyverét töltötte – letépte a fiú maszkját, majd a rajzszertárba zárta, ahol a gyilkos végül önmagával is végzett. A fiúnál még legalább száz lövésre elegendő töltényt találtak, s a WC-ben is hagyott vagy ötszázat. A 12. osztály egyik tanulója az ablakból látta, amint Steinhäuser az autójához igyekvő egyik tanárnőt üldözni kezdte, majd, hogy megállítsa, a lábába lőtt. Ezek után odament hozzá, háromszor a fejére célzott, majd visszament az iskolába.
SMS-ben és e-mailban az előző napokban állítólag több társát is figyelmeztette Steinhäuser, ne menjenek aznap iskolába. Az amúgy igencsak visszahúzódó, nyugodt fiútól azonban nem vették komolyan a fenyegetést. Barátai szinte még utólag is elképzelhetetlennek tartják, hogy képes volt minderre: "Teljesen normális volt, sohasem gondoltam volna, hogy képes lenne ilyesmire" – vallotta egyik iskolatársa. Magának való, kicsit szürke egyéniségként tartották számon – ami egyébként régóta bántotta is. Többen emlékeznek erre a mondatára: "Azt szeretném, ha egyszer mindenki megismerne."
Szerette a komor, hangos heavy metal zenét játszó Slipknot együttest és a számítógépes gyilkos játékprogramokat. Tagja volt egy lövészegyesületnek, ahol éleslövészetet tanult (a legtöbb áldozat egyébként fejlövést kapott), s a rendőrségi sportlövész-egyesületnek (melynek egyébként szervezetileg nincs köze a rendőrséghez), s mindkét fegyverhez volt szabályos fegyvertartási engedélye. Ahhoz, hogy a papírok kiállításához szükséges vizsgákat letegye, legalább fél vagy háromnegyed évig kellett keményen edzenie, ami azt bizonyítja, hogy bár nem volt jó tanuló, sem lustának, sem butának nem volt mondható. Érettségi után állítólag informatikát szeretett volna tanulni. Úgy érezte, épp ebben akadályozták meg tanárai, amikor idén rossz előmenetele és fegyelmi vétségei (egyebek között orvosi igazolást és bizonyítványt hamisított) miatt nem engedték, hogy levizsgázzon. (A véres pénteki napon épp a matematika érettségire került volna sor.) Tavaly nem sikerült letennie az érettségit, az idén pedig nem sokkal a vizsga előtt kitűzték a hirdetőtáblára: a tantestületi értekezleten úgy döntöttünk, hogy Robert Steinhäuser a jövőben nem látogathatja a Gutenberg Gimnáziumot. A szégyenteljes hírt nem tudták a szülők.
Steinhäuser családi körülményei rendezettnek mondhatók. Anyjával – aki egy bőrgyógyászati klinikán ápolónőként dolgozik – egy nemrégiben felújított társasházban lakott néhány száz méterre az iskolától. Az ablakban cserepes virág, az ajtón fényesen csillogó névtábla, előtte lábtörlő. A fiú szobájában, leszámítva a rengeteg töltényt, semmi különös jelet nem találtak, ami későbbi tettére utalt volna, anyja szerint viselkedésében sem volt semmi feltűnő. Látszólag egyik pillanatról a másikra szánta rá magát a borzalmas vérengzésre, pszichológusok állítása szerint azonban a hasonló tettesek már hónapokkal előtte elkezdik szőni tervüket. Legtöbb esetben boldogtalannak, elhanyagoltnak, csalódottnak érzik magukat. Sikertelenségük okát azonban nem önmagukban keresik – ebben az esetben csak magukkal végeznének –, hanem másokban, akik nem nyújtottak lehetőséget számukra. Általában elmondható, hogy a legtöbb ámokfutó Steinhäuserhez hasonlóan befelé forduló, a szociális környezetbe csak kis mértékben integrálódott személyiség.
2002. 05. 03. (VI/18)
