hetilap

Hetek hetilap vásárlás
India készül

2002. 05. 26.
Hetek-összeállítás

Az indiai haditengerészet szerdán bejelentette, hogy keleti flottájának öt hadihajóját átvezényli az Arab-tengeren állomásozó nyugati flottához, megerősítve India nyugati, Pakisztánhoz közel fekvő partjának védelmét. Az öt hajó egy héten belül érkezik az Arab-tengerre. Atal Behari Vadzspají indiai kormányfő szerdán a védelmi miniszter és a hadsereg tábornokainak kíséretében Kasmír indiai részébe érkezett, hogy szemlét tartson az India és Kasmír közötti növekvő feszültség miatt mozgósított katonai erők fölött. 

Vadzspají a tűzszüneti vonal közelében indiai katonák előtt kijelentette: "Eljött az idő a döntő harcra a Pakisztán által támogatott muzulmán szeparatisták ellen. Tegyünk meg mindent a győzelemért!" – buzdította a katonákat a kormányfő, akinek véleménye szerint, bár India békére törekszik, mégis belekényszerül a háborúba a szomszédos Pakisztánnal. Vadzspají úgy látja, a világ egyetért India céljaival, de nem mer kiállni mellette, ezért kell Indiának megvédenie magát. 

A kormányfő látogatását nagyszabású biztonsági intézkedések előzték meg. A feszültséget növelte, hogy
– szinte egy időben Vadzspajinak a térségbe érkezésével – ismeretlen tettes lelőtte Abdul Gani Lone mérsékelt muzulmán szakadár vezetőt. Dzsammuban és Kasmírban szerdán általános sztrájkkal tiltakoztak Lone megölése és a miniszterelnök látogatása ellen. 

A pakisztáni külügyminiszter a feszült helyzetben kijelentette: Pakisztán minden eszközzel megőrzi a békét Indiával. Az iszlámábádi diplomácia vezetője visszautasította a határon átnyúló terrorizmusra vonatkozó indiai vádakat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!