Ellentmondó jelentések egy jelentésről

Pillanatkép a MÁÉRT üléséről. Feszült kapcsolatok Fotó: MTI

A román tálalás módszere és egyben legsúlyosabb csúsztatása, hogy a megállapításoknak csak egy részét idézi, azt viszont az eredetinél jóval kiterjedtebb hatállyal. Például a győzelmi ünnep egyik mozzanata az volt, hogy a jelentés elveti az ajánlószervezetek létrehozását. Valójában azt veti el, hogy egy ország a másikban akár kvázihivatalos jogkörrel ruházzon fel társadalmi szervezeteket, viszont a törvény az ajánló szervezeteket nem valamiféle hivatalos testületeknek jelöli; a mostani pontosítás szerint nem is ajánlást, hanem csak az ajánláshoz szükséges információkat nyújtanak az ügyben, hogy valaki valóban beletartozik-e a törvény kedvezményezettjeinek körébe. Nastase miniszterelnök a minap dühödten kikelt az ellen, hogy magyarországiak Romániában méricskéljék, ki a magyar – hangsúlyozta, hogy az ilyesmit a diplomatáktól sem tűri el.

Nos, az a velencei jelentés előtt is teljesen egyértelm? volt, hogy a kedvezményezettség elbírálásához szükséges információk kiadása az ottani magyarok szervezetének ügye, az igazolvány odaítélése viszont a magyarországi hatóság dolga. Az sem stimmel, hogy egy ország kizárólag kulturális és oktatási területen segítheti a határon túliakat: miért ne tehetné más területeken is, ha az indokolható? Márpedig például a romániaiak magyarországi feketemunkája a külügyesek szerint minden nemzetközi fórumon megfelelő indok arra, hogy a munkavállalás megkönnyítése elfogadható legyen. Igaz, ilyen okfejtést az egészségügyi támogatás kapcsán nemigen hallani magyar részről.

A romániai kampányban összekeverik a törvényt a még nem létező végrehajtási rendeleteivel, és azt sugallják, hogy a romániai magyarok Romániában kapnak kedvezményeket. Elfelejtik idézni a jelentés alaptézisét, miszerint egy állam igenis támogathatja a másik országban élő nemzettársakat, miközben kiemelt annak az államnak a felelőssége, ahol az illetők kisebbségben élnek. Furcsa, hogy néhány nap múlva az EBESZ kisebbségi főbiztosa, Rolf Ekeus hasonlóképp egyoldalúan utal a velencei megállapításokra, igaz, a magyar törvény néven nevezése nélkül, és egyelőre ez a nyilatkozat is csak hírügynökségi tálalásból ismert – egyébként az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke Adrian Severin, az egykori külügyminiszter, aki óvatosan lavíroz a román kormánypárt irányába; a soros EBESZ-elnök pedig maga a jelenlegi román külügyminiszter, Mircea Geoana. Miközben a jelentés az unió számára elfogadható hasonló jogszabályok közé sorolja a törvényt, Bukarest megerősítette azt a kezdeményezését, hogy az Európai Tanács "tiltassa be" a magyar jogszabályt.

A legsúlyosabb az, hogy a romániai közgondolkodásban a jelentés lassan olyan dokumentummá alakul, amelynek alapján a státustörvénytől függetlenül az erdélyi magyarok bármiféle kisebbségi jogát és követelését el lehet utasítani. Ennek a veszélyes kiterjesztésnek legszélsőségesebb példája az egykori igazságügy-miniszter, Valeriu Stoica kijelentése volt, aki egy tévéműsorban azt állította, hogy "a velencei döntés szerint a romániai magyarság a román nemzet része". Az európai normáknak és a szabadságelveknek egyaránt ellentmondó kijelentés ráadásul annak a politikusnak a száját hagyta el, aki az egyetlen – nevében legalábbis – liberális parlamenti pártot vezeti Romániában.

Az egyértelm? elutasító kórusban egyetlen pozitívnak tűnő hang szólalt meg egy pillanatra. A román miniszterelnök meglepő javaslata arról, hogy az RMDSZ tagsági igazolványa helyettesíthesse a magyar igazolványt, sokak szerint azzal magyarázható, hogy Nastase a költségvetés elfogadtatásának kritikus időszaka előtt nem akarja teljesen elvadítani a pártját a parlamentben egyedül támogató RMDSZ-t, amúgy Nastase ezzel óvatosan jelezte a külvilágnak, hogy Bukarest a nagyhangú kampány ellenére tisztában van azzal, hogy a törvényt Európa – kisebb változtatásokkal, a végrehajtás átgondolása mellett – valóban elfogadta. Azonban a nagyvonalúnak tűnő ötlet közelebbről nézve inkább ügyes provokációnak tűnik. Azzal ugyanis, hogy a miniszterelnök az RMDSZ-t kizárólagos helyzetbe hozná a státustörvény végrehajtásában, egyben ki is jelölné a következő célpontot: ha az RMDSZ-tagság a végrehajtás kulcsa, akkor nem Budapest, hanem a magyar szövetség lesz a fővádlott. Megelőlegezte mindezt a már idézett Valeriu Stoica, aki már a jelentés előtt elsősorban az RMDSZ-t támadta a státustörvény kapcsán, talán mert ha a rövidtávú parlamenti nehézségek lefutása után a kormánypárt netán új támogatót keresne az RMDSZ helyére, ez nem is lehet más, mint a nyugati szemmel és távolról nézve tökéletesen elfogadható Nemzeti Liberális Párt, Stoica pártja.

Nastase ötlete a viszály almája volt, amelyet az ilyen játékokban roppant jártas román politika a magyarok közé gurított. A román kormányfő később utalt is arra, mennyire tudatában van az ellentéteknek, amelyek az RMDSZ vezetése és Tőkés László között feszülnek a törvény kapcsán. A Nastase-féle ötlet – nyilván nem véletlenül – közvetlenül a Magyar Állandó Értekezlet budapesti fordulója előtt hangzott el, és alaposan el is mérgesítette az ottani vitát arról, hogy az ajánlások kidolgozásában az RMDSZ vagy az egyházak töltsenek-e be kulcsszerepet. A tét nem kevés: a következő évek erdélyi magyar politikáját erősen befolyásolja, ha az ottani magyarok úgy érzik, akár a szövetség, akár a magyar történelmi egyházak döntően befolyásolják életüket azzal, hogy meghatározó szerepük van annak kimondásában, ki lehet a

törvény kedvezményezettje. Markóék érvelése szerint az egyházaknak nincs a feladathoz infrastruktúrájuk, Tőkés szerint az RMDSZ-nek nincs hozzá jogalapja, a párttagság – pláne egy a hatalomhoz fűződő párt esetében – nem lehet kritériuma a magyarsághoz való tartozás megítélésének. Tavaly viszont a romániai magyar egyházak Tőkés László vezette testülete szerette volna elérni azt, hogy a törvény hatályát legfőképp az egyházhoz való tartozás határozza meg. Röviden és kissé lakonikusan tehát a magyar lelkek feletti uralomért folyt a harc, amely Budapesten a helyzethez képest legjózanabb kompromisszummal zárult: mind az RMDSZ, mind az egyházak köre részese lesz a folyamatnak, de egyiknek sem lesz primátusa benne. Ugyanígy azonos jelentőséggel bír a kedvezményezettség elbírálásában, hogy valaki valamelyik magyar szervezethez, vagy valamelyik magyar egyházhoz tartozik.

A MÁÉRT döntése, a konzulátusoknak a velencei szövegben javasoltak szerinti bevonása a végrehajtásba persze nem fogja elcsitítani a román politika támadásait: Nastase miniszterelnöksége során először mondta ki, hogy válság állhat be a kétoldalú kapcsolatokban. Ezt a jóslatot hamarosan új vádakkal erősítették meg. A belügyminiszter, Ioan Rus, mint a kormánypárt kolozsvári szervezetének új elnöke, programjában az erdélyi magyar gazdasági befolyás ellen hirdetett harcot, azonosította a regiona-litást a magyar szeparatizmussal, sőt azt állította, hogy az erdélyi regionalizmus ürügyén a magyarok szembe akarják fordítani az erdélyi és a hegyeken túli románokat. Hírek szerint a dokumentum kidolgozásában részt vett a kisebbségi kérdésekkel is megbízott tájékoztatási, valamint az európai ügyekkel foglalkozó miniszter is – tehát ismét kormánypolitikává emelkedik, hogy Románia minden bajáról a magyarok tehetnek. Ez pedig most már nemcsak a jószomszédi viszonyról alkotott képet, hanem magát a jószomszédi viszonyt is tudatosan rombolja – vele együtt az integrációs esélyeket.

Az elmúlt években Bukarest és Budapest vitáinak korlátot szabott az integrációnak az a feltétele, hogy a NATO-ba és az unióba törekvő jelöltek ne hozzanak új konfliktust a szervezetekbe. A jelek szerint szeptember óta a román politikát már nem köti ez a megfontolás, pedig jövőre, a prágai csúcson eldőlhet Románia meghívása. "Vagy nagyon is tudják, hogy bejutunk a NATO-ba, vagy nagyon is tudják, hogy semmiképp sem" – fogalmazott egy erdélyi magyar politikus. Magyarország már NATO-tag, de a szomszédokkal való rendezett viszony az uniós belépés elbírálásakor éppoly fontos szempont. Jól tudják Bukarestben is: ha valóban válság lesz a két ország között, az Románia számára kisebb kockázat, sőt, netán hasznos, mert az esetleges integrációs kudarc magyarázataként szolgál belső használatra. Magyarországnak több a vesztenivalója, éppen mert biztosabbak az uniós esélyei, mint Romániáé a NATO-meghívásra. Ez pedig továbbra is elsősorban a budapesti politikát kell, hogy óvatosságra intse. Most már nemcsak az a kérdés, miképp lehet segíteni az erdélyi magyaroknak, hanem az is, hogy milyen veszélyeknek lehetnek kiszolgáltatva a kedvezmények fejében.

Európai aggodalom