Gerhard Schröder német kancellár és Ariel Saron izraeli miniszterelnök a berlini kancellária udvarán. Törékeny támogatás Fotó: Reuters
Az izraeli kormánynak fel kellett újítania az aktív önvédelem politikáját. A biztonsági erők és a hadsereg teljes felhatalmazást kapott, hogy az izraeli polgárok biztonsága érdekében leszámoljon a terroristákkal. Az izraeli légierő vadászgépe rakétával lőtte ki azt a gépkocsit, amelyben három terrorista utazott, hogy Izraelben merényletet hajtson végre – egy a Fatah, egy a Tanzim, a harmadik pedig az Iszlám Dzsihád tagja volt.
Az izraeli vezetésnek más eszköze nem maradt. Saron a múlt héten Bushsal találkozva megígérte, hogy elejét veszi a helyzet további eszkalálódásának, és nem indít totális háborút a palesztin vezetéssel szemben. Cserébe eldöntheti, mikortól kezdődik az a hathetes "nyugalmi periódus", amelynek végén a politikai tárgyalások is megindulnának Izrael és a palesztinok között. Erre azonban a jelenlegi helyzetben semmi esély sem maradt.
Az izraeli egységkormányon belül is kiéleződtek az ellentétek. Súlyos bírálatok érték Simon Pereszt, amiért a múlt héten Portugáliában találkozott a Palesztin Hatóság vezetőjével, akit Saron "a mi bin Ladenünk"-nek nevezett.
Peresz még mindig nem hajlandó elismerni, hogy a Munkapárt óriási történelmi tévedést követett el, amikor az Arafat-klánt beengedte Gázába és Jerikóba. Még mindig abban bízik, hogy Arafat jobb belátásra tér, beszünteti a folyamatos uszítást és a fegyvertelen polgári lakosság elleni gyilkosságokat. Természetesen erre nagyobb esély lenne, ha az Egyesült Államok és az EU határozottan sarokba szorítaná Arafatot. Ehelyett azonban az áprilisban Izraelbe látogató Louis Michel, a belga külpolitika irányítója Izraelre támadva emberiességi megfontolásból követelte, hogy a zsidó állam adjon pénzt a palesztinoknak, és tömegesen engedje be őket dolgozni izraeli munkahelyekre – miközben rendjén valónak találja, hogy a palesztin terrorszervezetek az érvényes békeszerződés ellenére az izraeli polgári lakosságot gyilkolják.
Nem véletlen az sem, hogy ugyanaz a Belgium, amely 1973-ban megtagadta a segítséget a négy arab állam intervenciós hadserege által hátba támadott zsidó államtól, új ötlettel állt elő. Egy libanoni ügyvéd kereste meg a belga államügyészséget, hogy indítsanak büntető eljárást emberiség elleni és háborús bűncselekmények elkövetése miatt a jelenlegi izraeli miniszterelnök, Ariel Saron ellen. Az ügyvéd megbízója két palesztin, akik 1982-ben a sabrai és satillai menekülttáborban túlélték a falangista milíciák vérbosszúját. Saron mindenesetre lemondta a jövő hétre tervezett belgiumi útját, annak ellenére, hogy Belgium adja az unió soros elnökét az elkövetkezendő hat hónapban. A belga vezetés arra hivatkozott, hogy az országban az igazságszolgáltatás független. Az ügyészség elrendelte a nyomozást az ügyben, s megbízott egy vizsgálóbírót az ügy körülményeinek tisztázásával. Ez nyilvánvaló politikai manőver Izrael nemzetközi elszigetelésére és annak kikényszerítésére, hogy Izrael – dacára annak, hogy a palesztin felőrlő háború folytatódik – mégis leüljön a tárgyalóasztal mellé.
Az eljárásnak ugyanis semmiféle jogi és valóságos alapja nincsen. Az 1982-es ügyet megvizsgáló, legfelsőbb bírósági bírákból álló Kahane-bizottság már felmentette a vád alól Amosz Jaron vezérkari főnököt és Ariel Saron akkori belügyminisztert. Jogi felelősségüket kizárta, mivel semmilyen formában nem játszottak szerepet a gyilkosságokban, nem voltak sem felbujtói, sem bűnsegédei a valódi gyilkosoknak. Igaz, felbujtóra nem is igen volt szükség. A keresztény milíciák "igazi felbujtója" a Jasszer Arafat irányította PFSZ volt, amely a tömeggyilkosságot megelőzően elrendelte és végrehajtatta Libanon demokratikusan megválasztott államfőjének, a kormány több tagjának és a falangista párt
teljes vezérkarának a lemészárlását. A sabrai és satillai mészárlás az erre következő vérbosszú volt, amelyhez az izraelieknek semmi közük nem volt. A bizottság közvetett, azaz erkölcsi felelősséget állapított meg, és abban marasztalta el Saront, hogy nagyobb gondossággal talán előre láthatta volna, hogy a menekülttáborba belépő falangisták mészárolni kezdenek.
A kereset az ügynökségek anyagának központi híre lett. A magyar közszolgálati rádió is lehozta, egy sorba állítva Saront a ruandai tömeggyilkosokkal és Szaddám Huszeinnel. Megtudjuk belőle, hogy Saront egy izraeli vizsgálóbizottság felelősnek találta a mészárlásban, de bírói ítélet nem született az ügyben.
Az izraeli Haim Asulin is keresettel fordult ugyanahhoz a bírósághoz Jasszer Arafat ellen – ő túlélője az 1974-ben történt maaloti mészárlásnak, melynek során Arafat utasítására a Demokratikus Front Palesztina Felszabadítására különítménye húsz izraeli középiskolás diákot mészárolt le. Közöttük volt a panaszos is, aki fél karját veszítette el, de életben maradt. Az áldozatok nevében egymilliárd dollár anyagi kártérítést, valamint a palesztin vezető letartóztatását és bebörtönzését követeli emberiség elleni és háborús bűnök miatt – nem minden alap nélkül.
Louis Michel belga külügyminiszter a Jediot Ahronotnak adott interjújában kilátásba helyezte, hogy törvénymódosítással megszüntetik ezt a jogi lehetőséget, mivel az megronthatja Belgiumnak más országokhoz fűződő viszonyát, külpolitikai bonyodalmakhoz vezet, és veszélyezteti azt, hogy Belgium az unió soros elnökeként pártatlanul közvetítsen a közel-keleti konfliktusban.
Egy belga vezetés? unióra Izrael nem számíthat abban, hogy határozottan fellép majd a palesztin terrorháborúval szemben, és rákényszeríti Arafatot a saját maga által aláírt egyezmények, elsősorban is a tűzszünet tiszteletben tartására. Így, még ha matematikai esély lenne is a békés rendezésre, az fél évvel minden bizonnyal eltolódik. Az izraeli kabinetben egyre erősödnek a katonai megoldást pártoló hangok. Még a korábban semleges Sasz párt is azt követeli, hogy a hadsereg lépjen be a Palesztin Hatóság területére, és számolja fel Jasszer Arafat terrorista rendszerét. Tekintettel arra, hogy a palesztinok – úgy tűnik – nem képesek visszavonulót fújni, a tűzszünetnek gyakorlatilag semmilyen esélye nincs.
A "tűzszünet" krónikája
2001. 07. 07. (V/27)
