hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véget ért a katolikus Woodstock

2000. 08. 26.
A római Tor Vergata téren összegyűlt több mint kétmillió fiatal tapsa és imádságai közepette vasárnap véget ért a XV. Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó – jelentette a La Repubblica cím? olasz lap. Az öt kontinensről érkező ifjú zarándokok a múlt hét elejétől kezdve özönlötték el a várost.

"A pártok vegyenek példát az egyházról, a baloldal tanuljon a pápától" –
mondta Giuliano Amato olasz miniszterelnök a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó után
a La Repubblicának adott interjújában. A miniszterelnök a pápát, Karol Wojtylát állította
példaképül, és megfeddte a laikusokat, amiért az egyház monopóliumának tekintik a
jót.

A találkozó alatt II. János Pál a világ minden tájáról érkező fiatalságnak átnyújtotta
hitvallását, amely szerint megélhetik hitüket kétezerben. "Békességre" és "igazságra"
hívta fel őket, ösztönözve arra, hogy az éhező, nyomorult, betegségben, börtönök
vagy bűn fogságában sínylődők felé forduljanak, hogy felfedezzék bennük Krisztus
arcát. Arra buzdította őket, hogy sose legyenek az erőszak és a gyűlölet eszközei.


"Krisztus mindörökké szeret bennünket! Akkor is szeret bennünket, amikor csalódást
okozunk neki, könyörülő karja mindig ki van tárva felénk" – jelentette ki Karol
Wojtyla a kétmillió fiatal zarándoknak mondott üzenetében. Ez az az egyház, amelyet
a kétmillió fiatal lát, és erre az üzenetre mondanak igent a hangos ovációval –
fogalmazott a La Repubblica. Az olasz média által "pápa-fiúknak" és "pápa-lányoknak"
titulált fiatalok a sajtó képviselőinek elmondták: számos kérdésben nem értenek
egyet a katolikus egyházfő nézeteivel. Az európai sajtó által "katolikus Woodstock"-ra
keresztelt esemény egy résztvevő szerint leginkább rockkoncertre hasonlított: egy
esetben a biztonsági kordonokon keresztültörve egy fiatal lány a pápa nyakába
borult, mintha valami popsztár lenne. Az olaszországi nap hevében egyébként mintegy kétezren
kaptak napszúrást, és többeket kellett kiszáradás miatt orvosi kezelésben részesíteni.


Az eseményt záró szavaiban a pápa a legközelebb 2002-ben megrendezésre kerülő következő
világtalálkozóra hívta meg a világ fiataljait.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!