hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sértett milliárdos Putyin ellen

2000. 07. 22.
Borisz Berezovszkij, a leggazdagabbnak tartott orosz üzletember lemondott képviselői tisztségéről. "Nem tudok minden nap részt venni ebben a színdarabban, nem tetszik a rendezés" – jelentette be az oligarcha, utalva ezzel a Kreml és a Putyin elnök bábjává alázott duma működésére.

Most első ízben fordul elő a modernkori orosz történelemben, hogy egy képviselő
tiltakozásul lemond tisztségéről. Döntését magyarázva Berezovszkij hozzátette,
hogy nem ért egyet az elnök törvényjavaslataival, amelyekkel fel akarja számolni a
kormányzók jogkörét: "Ez nem más, mint Oroszország szétrombolása."

Lehet, hogy Berezovszkij előtt Borisz Jelcin példája lebeg, aki 1990-ben kilépett a
kommunista pártból. Hívei közül sokan követték, ám a mentelmi jogról való lemondás
aligha perspektíva mások számára. Oroszország szétrombolása ellen sem akaródzik
harcolni a képviselőknek, hiszen Berezovszkij távozása a dumából nem Oroszország,
csupán a jelcini rendszer szétverése elleni tiltakozás. Annak a politikai és gazdasági
rezsimnek a szétverése ellen, amely mint "oligarchikus kapitalizmus" vonul be a történelembe.
Borisz Berezovszkij az ennek élén álló mindenható elit, a "Család" egyik tagja
volt. Jelcin idejében közismert volt a befolyása a Kreml politikájára: ez azonban
Putyin felbukkanásával radikálisan csökkenni kezdett. Éppen ez az, amit a távozó
oligarcha elsősorban sérelmez.

Érdekes, hogy Berezovszkij a Kreml elleni híres kirohanásaiban elsősorban az elnök környezetét
támadja, és nem Putyint. Sőt egy sajtótájékoztatón még azt is nyilatkozta, hogy ha
ma lenne a szavazás, akkor is rá szavazna. Ezzel Berezovszkij nyitva hagyja a menekülési
utat a maga számára. Azt is be szeretné bizonyítani Putyinnak, hogy annak környezete
kevéssé ismert és alkalmatlan emberekből áll – nem olyanokból, akikre az elnöknek
szüksége volna.


Zsirinovszkij jövendölései

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!