hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bizonytalan a szír trónörökös helyzete

2000. 06. 17.
Az elmúlt évben két arab országban is – Jordániában és Marokkóban – a vártnál sokkal simább hatalom- és generációváltás zajlott le. Szíriában egyelőre más a helyzet: egy héttel Asszad elnök halála után még mindig bizonytalan az utód, Basar Asszad helyzete. Bár a hadsereg és a kormányzó arab szocialista párt Basar mellé állt, a hatalomra új jelentkező is akadt: a néhai elnök öccse, a száműzetésben élő Rifat Asszad. Rifat magát véli az egyetlen legitim utódnak, és kijelentése szerint kész demokratikus választásokon szembeszállni Basarral. A készenlétbe helyezett szíriai biztonsági erők minden felhatalmazást megkaptak, hogy megakadályozzák Rifat hazatérését.



Basar el-Asszad, az utód. Még nem tudja: barátja vagy ellensége több?
    Fotó: Reuters

Basar közel-keleti szerepe egyelőre meglehetősen bizonytalannak látszik, annál is
inkább, mivel politikai szempontból ismeretlennek számít – állapítják meg az
elemzések. Ugyanakkor komoly várakozás övezi személyét. Attól tartva, hogy az
ország visszatér múltbeli – pucscsok szaggatta – állapotába, és destabilizálja
az egész Közel-Keletet, a kormányzó Baath párt – alig valamivel az elnök halála
után – egyhangúlag javasolta Basar jelölését elhunyt apja posztjára. A korábbi
szemészorvos, aki hat évvel ezelőtti hazatéréséig semmiféle katonai tapasztalattal
nem rendelkezett, órákon belül altábornagyi kinevezést kapott, és a hadsereg élére
állt. Abdel Halim Haddam alelnök, aki az elnök halála utáni napokban nemigen
mutatkozott nyilvánosan, aláírta azt az alkotmánymódosítást is, amely az
elnökséghez szükséges korhatárt 40-ről 34-re szállítja le.

Kedden, a temetés napján a szíriaiak jól szervezett, zajos tömegmegmozdulásokon
fejezték ki Basar Asszad iránti elkötelezettségüket. Országszerte felvonulásokat
tartottak, és azt kiabálták: "Vérünket és lelkünket áldozzuk Basarért"; egyes
plakátokon a "milliók reménysége" felirat hirdette a Basarba vetett bizalmat. Az
egész szíriai politikai rendszer felsorakozott az utód mögé, aki az ország
megkövesedett politikai és gazdasági rendszerének fellendítését ígéri.

Úgy tűnik, túl későn lépett fel utódlási igényével Rifat Asszad, a néhai elnök
öccse. Az elnök temetése előtti napon kiadott közleményében Rifat kijelentette,
hogy kész demokratikus választásokon összemérni erejét unokaöccsével az elnöki
székért vívott küzdelemben. Szíria azonban láthatóan nem kíván semmiféle
erőpróbát, ennek is köszönhető, hogy Basar minden fontos politikai erő
támogatását elnyerte szinte pillanatokon belül apja halála után.

A Londonban megjelenő arab nyelv? napilap, az Al-Hayat szerint Szíria figyelmeztette
Rifatot: ha megpróbál belépni az országba, letartóztatják. A lap arról is ír, hogy
Rifat Asszad ellen 1983-ban, egy sikertelen puccskísérlet után adtak ki
letartóztatási parancsot, ami a mai napig érvényben van. Rifat azóta száműzetésben
él Franciaországban és Spanyolországban. A 62 éves "trónkövetelő"
szóvivőjén keresztül Spanyolországból kijelentette: unokaöccse felemelkedése
valóságos bohózat, olyan színjáték, amely sérti az alkotmányt és a törvényeket.
Rifat magát tartja az egyetlen legitim utódnak, aki átvehetné Szíria vezetését.
Szóvivője, al-Haret al-Khayer szerint Rifat Asszad olyan ember, aki szereti a népét,
és a népe is szereti őt. "Haza fog térni a népéhez, hogy felvállalja a
felelősséget, és betöltse népe akaratát" – jelentette ki Khayer.

E hazatérés jelen pillanatban némileg nehéznek tetszik, hiszen a szíriai és libanoni
biztonsági erők már a temetéskor teljes készültségben várták, hogy Rifat Asszad
hazatérését megakadályozhassák. Rifat, akit a Közel-Keleten az egyik legbrutálisabb
és legkorruptabb embernek ismernek, demokratikus alternatívának tartja magát Basar
Aszszad ellenében. Rifat fia, Szumar is apja hazatéréséről nyilatkozott a Hürriyet
cím? török napilapnak. A lap csütörtöki számában a 28 éves fiatalember arról
beszél, hogy családja az első adandó alkalommal haza fog térni Szíriába, annak
ellenére, hogy a hírek szerint apját letartóztatás fenyegeti.

Ónody György kommentárja: Szíria helyét keresi a
Közel-Keleten

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!