hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kimentették Pinochetet

2000. 03. 04.
Hazatért Chilébe Augusto Pinochet, miután Jack Straw brit belügyminiszter úgy döntött: nem tesznek eleget a volt chilei diktátor kiadatását szorgalmazó országok kérésének. Ezzel úgy tűnik, pont kerül a másfél éves nemzetközi vita végére.



Pinochet támogatói ünnepelnek Londonban. Nem lesz per    Fotó: Reuters

Mindössze két órával azután, hogy Straw bejelentette döntését, Pinochet
elhagyta azt a London melletti magánbirtokot, ahol házi őrizetben tartották 1998 októbere
óta, és a Királyi Légierő waddingtoni bázisára utazott, hogy a készenlétben álló
chilei gépen 17 órás repülőúttal hazájába távozzon.

A volt diktátornak otthont adó épület előtt tiltakozók meglepve és csalódottan
fogadták a döntést. Santiagóban a Pinochet-rezsim alatt eltűnt több száz személy
hozzátartozóit tömörítő szervezet tagjai azonban nyugodtak voltak. Vezetőjük,
Viviana Diaz kijelentette: "Nem szabad szomorúnak lennünk. Tovább kell munkálkodnunk
az igazságért, hogy Pinochet bíróság elé álljon itt, Chilében." Pinochet hívei
chilei zászlókkal és a volt diktátort ábrázoló fotókkal integetve ünnepelték a
hazatérést.

Augusto Pinochetet egy londoni kórházban gyógykezelték, amikor 1998. október 16-án
Baltasar Garzon spanyol bíró indítványára letartóztatták. A spanyol hatóságok előtt
17 éves uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűntetteiért – kínzásokért és
emberi jogsértésekért – kellett volna felelnie.

Straw döntésének bejelentése után Spanyolország és Belgium úgy határozott, hogy
nem fellebbeznek. Franciaország és Svájc, akik szintén a volt diktátor kiadását kérték,
nem kívántak azonnal reagálni a hírre, bár svájci illetékesek kijelentették: a
fellebbezés kevés sikerrel kecsegtet. Egy svájci államügyész megjegyzése szerint
Nagy-Britannia "a bűnözők menedéke". Jacques Chirac szóvivője közölte: a
francia elnök úgy véli, ha nem Nagy-Britanniában, akkor Chilében kell bíróság elé
állnia Pinochetnek, vagy bárhol máshol, de igazságot kell szolgáltatni.

Straw már januárban bejelentette, hogy hajlik a volt diktátor hazatérésének engedélyezésére,
mivel a vizsgálatára kirendelt négy független orvos egészségileg alkalmatlannak találta
őt a bírósági tárgyalásra. A Pinochet kiadatását kérő négy ország, Spanyolország,
Belgium, Franciaország és Svájc megkérdőjelezte az orvoscsoport eredményeit, és
ragaszkodott az orvosi jelentés közzétételéhez, amit Straw bizalmasan szándékozott
kezelni. A jelentés agykárosodásról és emlékezetkiesésről számol be, ami kérdésessé
teszi, képes lenne-e Pinochet részleteket felidézni hatalomban töltött éveivel
kapcsolatban. A volt diktátor tavaly ősszel két kisebb agyvérzésen esett át,
pacemakerje van, és nehezen mozog. Jack Straw az orvosszakértők véleménye alapján
határozott úgy, hogy él a brit törvények adta lehetőséggel: emberiességi okokból
leállítja a kiadatási eljárást, és visszaengedi hazájába a szenátort.

Brit sajtóértesülések szerint a tábornok gyors távozása jól előkészített,
gondosan megszervezett akció volt, olyan időzítéssel, amely a legalkalmatlanabb időpontra
helyezte a döntés kihirdetését, megakadályozva ezzel egy azonnali bírósági
fellebbezés lehetőségét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!