hetilap

Hetek hetilap vásárlás
"Adok-kapok" házasság
Meglepo vallomás Hillarytól

1999. 08. 07.
Hillary Clinton fontos lépést tett a szenátusi szék felé, amikor bejelentette: bizottságot szervez, hogy a 2000. évi szenátusi választásokra a megfelelo összeget eloteremtse. Valószínu, hogy már a kampány elotti utat egyengeti Hillarynak a Talk amerikai magazinnak adott szenzációs interjúja, melyben viszontagságokban gazdag házassága intim részleteit is feltárta az olvasók elott.

Lucinda Franks, a Talk újságírónoje a CNN televízióban
elmondta, hogy a First Ladyt többnyire vagy számító
politikusnak, vagy jelentéktelen asszonynak tüntetik fel, és e
klisék nagy fájdalmat okoznak neki. Ezek lerombolása volt a célja
a most megjelent interjúnak.

Ellenlábasai máris kampányt kezdtek, hogy Clinton elnök nejének
New York-i szenátorrá választását megakadályozzák. Azzal
érvelnek, hogy köztisztviseloi tapasztalatok nélkül,
megbukott egészségügyi reformjaival a háta mögött nem
foglalhatja el a szenátori széket a következo évezred kihívásai
közepette. Éles szemu kritikusai már távolabbra is látnak:
"Hillary most a szenátori címre pályázik, és talán még
magasabbra is." Pedig a szenátus kipróbált vezetoknek, és
nem gyakorlótérnek való hely - érvel Rudolph Giuliani, New
York város republikánus fopolgármestere.

Hillary Clinton azokra a tanácsadóira hallgatott, akik szerint
a New York-iakat megnyerheti, és a Monica Lewinsky-ügyet végleg
lezárhatja az elnök felesége, ha oszintén kitárulkozik a közvélemény
elott. Nos, ez olyannyira sikerült neki, hogy még a Fehér Ház
munkatársait is meglepte, ahogyan a First Lady bepillantást
engedett magánéletébe. A Talk riporternojének Hillary
asszony elmondta, hogy az apa nélkül felnövo Billt négyéves
korában molesztálták. Férjének gyermekkori megrázkódtatásai
vezettek házastársi hutlenségéhez. Hillary megértéssel
viseltetett férje félrelépései iránt, mivel az elnök
gyermekkorában az egymással szemben álló édesanyja és
nagyanyja között orlodött. A pszichológusok szerint egy
fiatalember számára alig létezik rosszabb dolog annál, mint
amikor kénytelen szemléloje lesz két no egymás elleni harcának,
mert ilyenkor "mindkettonek tetszeni akar".

A First Lady hangsúlyozta, hogy szilárdan férje mellett áll,
annak gyengéi ellenére is. "Ha szeretünk valakit, akkor nem
hagyjuk csak úgy el" - mondta. A Talk arra a következtetésre
jutott, hogy házasságuk az adok-kapok elven alapul. A Lewinsky-ügyben
Hillary szilárdan férje mellett állt, s most Clintonon a sor,
hogy tegyen valamit feleségéért.

Úgy tunik, a házastársi huség Hillarynak sem a fo erénye.
A londoni The Times beszámolt Christopher Andersen Bill és
Hillary: A házasság címu a Talk-interjúval egy napon
megjelent könyvérol, amelynek írója tudni véli, hogy az elnök
feleségének viszonya volt egy fiatalkori barátjával, aki
1995-ben öngyilkosságot követett el. A könyv állítása
szerint az ambiciózus jogászno és Vincent Foster ügyvéd
kapcsolata 1977-ben kezdodött, és viszonyukról sok barát és
kolléga tudott. A Whitewater-ügyben és számos más botrányban
kompromittálódott Foster fobe lotte magát. Amikor Hillary
aszszony ezt megtudta, "teljesen magán kívül volt és zokogásban
tört ki" - mondta egy arkansasi tisztviselono.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!