Muzulmán asszony "Szeretem Indiát, gyűlölöm Pakisztánt" feliratú
transzparenssel Bombayban. Éleződő etnikai-vallási konfliktus Fotó:
MTI
Pakisztán már hosszú évek óta pártfogója az "iszlám forradalomnak" az Indiához
tartozó, de főként muzulmánok lakta Kasmír tartományon belül. Iszlámábád eddig
is előszeretettel vont párhuzamot – egyébként nem sok sikerrel – a kasmíri
helyzet és az izraeli–palesztin probléma között, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy
egy nemzetközi arab–muzulmán intervenció révén szakítsa el a tartományt Indiától.
A koszovói NATO-beavatkozás példája azonban, úgy tűnik, rég várt mézesmadzag volt
Pakisztán előtt. A kísértés Iszlámábád számára túl nagynak bizonyult;
olyannyira, hogy még az ez év februárjában a két ország feszült viszonyát rendezni
kívánó Lahore-i nyilatkozatban lefektetett alapelveket is hajlandó volt felrúgni.
Nem sokkal a NATO-bombázások megkezdése után ugyanis az indiai hírszerzés a "biztonsági
sáv" (egy fegyverszüneti egyezményben kijelölt övezet Pakisztán és az indiai
fennhatóságú Kasmír között) mentén található pakisztáni gerillatáborokban észlelt
szokatlanul nagy aktivitásról számolt be. Indiai vélemények szerint Pakisztán ezzel
azt akarta elérni, hogy még nagyobb feszültség jöjjön létre a térségben, és
terrorista akciókkal provokálja a parlamenti választásokat a tartományban. Úgy tűnik
azonban, hogy Pakisztánnak más motívumai is voltak: Kasmír tartományban a koszovóihoz
hasonló helyzet előidézésével nemzetközi beavatkozás kész ténye elé szerette
volna állítani a szomszédot, Indiát.
A két ország hadserege közötti fegyveres konfliktus két hete alatt Pakisztánnak egy
szervezett és nagy óvatossággal kivitelezett akció keretén belül sikerült átjuttatni
többszáz, a legmodernebb eszközökkel ellátott fegyverest. A biztonsági sávba hatoló
pakisztáni fegyveresek célja az indiai oldalon található stratégiailag fontos
magaslatok megszerzése volt. Katonai szakértők szerint a behatolók szervezettsége,
fegyvereik és kommunikációs rendszerük egyértelműen bizonyítják, hogy az akcióban
a pakisztáni hadsereg, illetve afgán zsoldosok is résztvettek. A múltban is előfordult
már hasonló eset, akkor azonban India igyekezett aránylag visszafogottan kezelni az eféle
ügyeket. Most azonban, a jugoszláviai NATO-bombázás árnyékában India eltekintett
minden óvatoskodástól, és nagy erők felvonultatásával, illetve a biztonsági sávot
sújtó légicsapásokkal reagált a pakisztáni lépésre.
Az indiai válasz kis híján egy újabb háború kitöréséhez vezetett a két ország között.
A pakisztáni média egyenesen "indiai Koszovóról" beszélt, és nemzetközi
beavatkozást sürgetett. Pakisztán egyebek között ezért is támogatta olyan lelkesen
a Jugoszlávia elleni légicsapást, és tette ezt annak ellenére is, hogy magatartásával
igencsak felbőszítette egyik nagyhatalmi barátját, Kínát. Iszlámábád terminológiájában
is a koszovói válságot idézte. A pakisztáni távközlési miniszter kijelentései
szerint India "ideggázszer?" anyagokat is bevetett a muzulmán gerillákkal szemben,
az indiai támadások áldozatai pedig – véli a miniszter – elsősorban a polgári
lakosság, illetve gyermekek. A propaganda-háború része volt az is, hogy az indiai kormány
tevékenységét a miniszter a koszovói etnikai tisztogatásokhoz hasonlította, a varázsszó
azonban ezúttal nem győzte meg a nyugati politikusokat. Iszlámábád további nyomást
próbált gyakorolni a nagyhatalmakra, nemzetközi beavatkozást sürgetve India ellen, és
"minden lehetséges eszköz" (értsd nukleáris fegyver) használatával fenyegetőzött.
A nemzetközi közösség reakciója a kasmíri konfliktusra meglehetősen óvatos, a "Koszovó-precedenst"
több megfontolásból sem látja alkalmazhatónak a tartomány helyzetében. Ennek egyik
oka, hogy bár stratégiai szövetség van Iszlámábád és Washington között, a Nyugat
tisztában van Pakisztánnak a kasmíri elszakadást ösztönző szerepével. Másfelől
pedig Oroszország, India hagyományos szövetségese, egy koszovóihoz hasonló beavatkozást
már nem nézne tétlenül. A nemzetközi beavatkozás a szintén Biztonsági Tanácstag Kínát
is igen nehéz helyzetbe hozná, hiszen elég baja van a Tibet szabadságáért küzdő
mozgalommal, vagy a szomszédos Hszincsiang tartományban működő ujgur szeparatistákkal.
Nem utolsósorban pedig a Nyugatnak nem áll érdekében India befeketítése, hiszen az
ország jelenleg az egyetlen stabil demokrácia a világnak azon a részén.
1999. 06. 19. (III/24)
