Borisz Jelcin a Nyolcak csúcstalálkozóján Fotó: MTI
Oroszország történelmének egyik sajátos paradoxona, hogy számára a politika
mindig is fontosabb volt, mint a gazdaság. Ráadásul az előbbi fejlődése és sikerei
általában az utóbbi rovására és érdekeinek figyelmen kívül hagyásával történt.
Ez olyan dolog, ami ugyan élesen megkülönbözteti az oroszokat a nyugatiaktól, mára
azonban már úgy tűnik, megbékéltek ezzel. A Nyugat Oroszországot egyedül politikai
és katonai befolyása miatt veszi figyelembe. Ez különösen az orosz–amerikai delegáció
Koszovóval kapcsolatos tárgyalásain volt érezhető.
Az USA-t és a NATO-t teljesen váratlanul érte az "orosz dobás", vagyis az orosz
csapatok Boszniából Koszovóba helyezése, valamint a stratégiailag fontos objektumok
orosz deszantosok kezébe kerülése. Ezáltal Moszkvának ismételten lehetősége nyílt
bebizonyítani a világ előtt, hogy képes hatást gyakorolni a nemzetközi helyzetre, ha
érdekei úgy kívánják. Ez pedig lényegesen befolyásolta a finn fővárosban
folytatott megbeszélések eredményét. Moszkvának ugyan nem sikerült saját ellenőrzés?
területet kapnia Koszovóban, a térségben tartózkodó katonáinak azonban ő
parancsol. Ezen kívül kontrollálja a pristinai repülőteret és három zónát más
területeken – mindez, egyelőre úgy tűnik, elég neki. "Nem bizonyultak sikeresnek
azok a kísérletek, amelyek megpróbálták távol tartani Oroszországot az európai ügyekben
való döntéstől" – jelentette ki Jelcin a helsinki megbeszélés után.
Gyakorlatilag ugyanezt erősítette meg a kölni találkozó: már maga az elnevezés is
– Nyolcak, nem pedig "Hét plusz egy" – világossá tette, hogy a hét gazdaságilag
fejlett állam továbbra is kész magához méltó félként kezelni a gazdaságilag ugyan
gyenge, politikai és katonai téren viszont nem elhanyagolható erej? Oroszországot. A
nyugati államok vezetői méltatták Moszkva és az orosz elnök szerepét is a koszovói
konfliktus megoldásában. Nemcsak az orosz fél, hanem a nemzetközi biztonság szempontjából
is sikernek tekinthető, hogy Jelcin és Clinton között újra megindult a párbeszéd,
megerősítették a leszerelési egyezményt. Ilyenformán a kölni találkozó után van
remény, hogy sikerül elkerülni az Oroszország és a Nyugat közötti újabb hidegháborút
és fegyverkezési versenyt, noha a balkáni konfliktus idején ez nagyon is reális veszély
volt.
Ami a gazdasági problémákat illeti, Oroszország és a Nyugat érdekei erősen eltérőnek
tűntek. Napirendre került Oroszország adósságainak kérdése is, melyek felől
Moszkva kijelentette: kész rendezni a számlát, de csak a sajátját – a Szovjetunió
körülbelül 100 milliárd dollárnyira rúgó adósságát nem képes kifizetni. A
tekintélyes summa fő hitelezője Németország – az oroszokban pedig már régóta
motoszkál az a gondolat, hogy a Nyugat igazán eltekinthetne ennek behajtásától, már
csak azért is, mert kivonta csapatait Európából, gyakorlatilag mindenféle kompenzáció
nélkül. Gorbacsov jó szándékú gesztusát, hogy úgymond ingyen visszavonult, most az
oroszok többsége nagy hibának tartja.
A kölni találkozón egyébként adósságokat is engedtek el – ez azonban csak a világ
mintegy 40 legszegényebb országára vonatkozott. Sok orosz szerint ez a nagyvonalú
gesztus kiterjedhetett volna az ő országukra is már csak azért is, mivel a 40 állam
legtöbbje Oroszországnak is adósa volt, és nem valószínű, hogy valamikor is fizetni
fognak. Figyelembe véve Oroszország válságos helyzetét, a Nyugat viszonyulása az adóssághoz
és egyáltalán az egész gazdasági helyzethez egyre fontosabb kérdéssé kezd válni.
Egyes szakemberek és politikusok időről időre Oroszország teljes csődbe kerülésének
rémével ijesztgetik az embereket.
A Rosszijszkaja Gazetában a kölni találkozó előtti napon megjelent cikk szerint "a
Nyugatnak mindenekelőtt gazdasági téren kell tisztáznia Oroszországgal való
kapcsolatát. Mivel a Nyugat ösztönözte országunkat a liberális piacgazdasági
reformokra, az erkölcsi felelősség őket is terheli azok eredménytelensége miatt."
A Hetek részéről ez a "felelősségvállalás" egyelőre annyiban nyilvánult meg,
hogy garantálták az Oroszországnak nyújtandó újabb hiteleket, valamint haladékot
adtak a régiek törlesztésére.
Elvileg érthető a Nyugat, és különösen Amerika pozíciója ebben a kérdésben. A tőlük
való gazdasági függés képezi Oroszország "Achilles-inát". Éppen e függőség
által tudja a Nyugat jobban hatása alá vonni Moszkvát – mind a bel-, mind a külpolitikát
illetően. Nem véletlen, hogy amikor az orosz deszantosok váratlanul elfoglalták a
pristinai repülőteret, és a NATO nem volt ura a helyzetnek, Moszkvának rögtön értésére
adták: problémái lehetnek az újabb hitelek és a régebbi adósságok visszafizetésének
kérdésében.
Mindezek ellenére úgy tűnik, a Nyolcak találkozójában a Kreml csak a sikert látja.
Még a találkozó előtt azt hangoztatta, hogy "ha az orosz adósság átütemezésének
kérdése nem dől el Kölnben, az még nem jelenti azt, hogy soha nem fog eldőlni".
1999. 06. 26. (III/25)
