Saron levelének előzménye az volt, hogy a Palesztin Hatóság meghívta az európai
országok nagyköveteit a Jeruzsálem keleti részében található Orient Házba, egy
Feiszal Husszeinivel, a hatóság Jeruzsálemért felelős miniszterével való találkozóra.
Saron levele ezt szándékozott megakadályozni. A válasz a német külügyminisztertől
nem váratott magára sokáig. Bár hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, a
tartalma mégis "kiszivárgott". Eszerint Jeruzsálem nem tartozik a zsidó állam
fennhatósága alá, s ezért Izraelnek nincs beleszólása abba, hogy az unióhoz tartozó
kiküldöttek hol, kivel és mikor találkoznak. Joschka Fischer hivatkozott továbbá az
ENSZ Közgyűlés 1947. évi 181. számú határozatára, amely Jeruzsálemet "külön
testként" nemzetközi igazgatás alá javasolta helyezni. Ezt az álláspontot kezdettől
fogva osztja a Vatikán is.
Saron és Netanjahu külön-külön, de egyöntetűen élesen elítélték a levél
tartalmát, és közölték, hogy "Jeruzsálem 3000 éve a zsidó nép és Izrael fővárosa,
s egységesen az is marad mindörökké". Az izraeli kormány ebben a kérdésben kizár
minden kompromisszumot: Jeruzsálem sosem volt arab főváros, és nem is lesz az; a német
külügyminiszter hivatkozása az 1947. évi dokumentumra pedig jogi abszurditás, hiszen
a közgyűlés ajánlatát annak idején az Arab Liga elutasította, és agresszív háborút
indított, hogy eltörölje a fiatal zsidó államot a Közel-Kelet térképéről. Emiatt
e határozat sohasem emelkedett kötelező erőre, így a német külügyminiszter üzenete
jobb esetben szakmai inkompetenciáról, rosszabb esetben azonban szándékos félrevezetésről
árulkodik.
A háttérben Jasszer Arafat folytatja tárgyalásait a palesztin állam egyoldalú kikiáltásáról.
Az oslói egyezmények értelmében ugyan ehhez nincs joga, sem május 4-én, sem egy későbbi
időpontban. Arafat a napokban többször is járt Kairóban, találkozott az éppen ott
tartózkodó Muamer Kadhafival is, majd Ammanban tárgyalt Abdullah királlyal. Mind a
jordán uralkodó, mind pedig Mubarak egyiptomi elnök arra igyekezett rávenni a
palesztin vezetőt, hogy halassza el az önálló palesztin állam kikiáltását május
4-ről egy későbbi időpontra. Arafat körútjának következő állomásán Tony Blairt
"gyúrja" Londonban, hogy adja áldását az önálló palesztin államra.
Ha Arafat egyoldalúan szándékozik függetlenségi nyilatkozatát megtenni, akkor neki
is, akárcsak német kollégájának, az 1947. évi dokumentumra kell hivatkoznia. Ez a
brit mandátumterületen javasolja két, egy arab és egy zsidó állam megalakítását,
s Jeruzsálemet nemzetközi igazgatás alá rendeli. Ami persze igaz volt Joschka
Fischerre, ugyanaz áll Arafatra is. Az 1947. évi 181. határozat nem kötelező erej?
ajánlás: Izrael akkoriban elfogadta ugyan, de a palesztinai arabok képviselői és az
Arab Liga visszautasították, és így nem emelkedhetett jogerőre.
Sokan úgy látják Izraelben, hogy Joschka Fischer valódi üzenete Jeruzsálemről a következő:
Jeruzsálem nem Izrael fővárosa, hanem nemzetközi irányítás alá kell, hogy kerüljön
az 1947-es határozat alapján. Ha pedig e határozat hatályban van, akkor nincsen semmi
akadálya a palesztin állam egyoldalú kikiáltásának. Az oslói egyezmények idáig
meghozták a maguk gyümölcsét, de most már nincsen szükség rájuk: kidobhatjuk a papírkosárba.
A palesztinok pedig azt csinálhatnak, amit akarnak, mert az európai közösség teljes támogatását
élvezik.
A damaszkuszi út
Egy új fejlemény: megszólalt Libanon miniszterelnöke, Szelim al-Hossz, ezúttal
azonban a saját hangján. A BBC szombati adásában kijelentette, hogy "az izraeli
visszavonulás életre keltené (az 1949-ben megkötött izraeli-libanoni) fegyverszüneti
egyezményt, amely megtilt mindennem? katonai akciót a határon át". Amikor a
riporter arról kérdezte Hosszt, hogy Libanon garantálná-e az ilyen katonai akciók
megakadályozását, a miniszterelnök szerint "ezt az egyezmény teljesen egyértelműen
kimondja". Bár a libanoni vezetők e véleményüket korábban is sejtetni engedték,
Hossz szavai idáig a legegyértelm?bbek ebben a kérdésben.
A szombati ünnepnap ellenére a kormányzat gyorsan és pozitívan válaszolt a libanoni
ajánlatra, Netanjahu kijelentette, hogy ha a "libanoni miniszterelnök ajánlata
komoly, akkor Izraelben partnerra találhat". Az izraeli kormányfő szerint érdekeltek
a kivonulásban, de – tette hozzá – " csakis rendezett biztonsági garanciákkal
hajlandó erre, s ha Libanon ezt nyújtani tudja, akkor lehetséges az előbbre lépés".
Mose Arensz hadügyminiszter is üdvözölte a lépést, s javasolta, hogy az ENSZ főtitkára
és az Egyesült Államok segítségét kérjék az ügylet lebonyolítására.
A libanoni miniszterelnök üzenete egyértelműen mutatja, hogy a központi kormány érdeke
az izraeli kivonulás mellett a Hezbollah egyre növekvő befolyása alól való
felszabadulás. Mint ismeretes, a Naszrallah főtitkár vezette síita fundamentalista
mozgalom célja, hogy iszlám államot hozzon létre Libanonban, nem törődve az ország
őshonos maronita-keresztény népességének érdekeivel.
Néhány órával a BBC-interjú után, Hossz hivatala helyesbítést tett közzé, amely
szerint szavait eredeti összefüggéseikből kiragadva félreértelmezték. Libanon álláspontja
– az új közlemény szerint – nem változott, nincs szándéka tárgyalásokba bocsátkozni
Izraellel, sem a békéről, sem a szükséges biztonsági rendszerről. Izraelnek az ENSZ
Biztonsági Tanácsa 425. számú határozata értelmében egyoldalúan és feltétel nélkül
kell kivonni csapatait.
Szelim al-Hossz régi szakavatott politikus, aki mindig tudja mit beszél. Jelezni kívánta,
hogy Libanon szívesen venné az előbbre lépést, még akkor is, ha később szír utasításra
vissza kellett vonnia nyilatkozatát. Szavai segélykiáltásként hatottak a nemzetközi
közösség, az Európai Unió és az Egyesült Államok felé.
Miguel Moratinos, Spanyolország izraeli nagykövete, aki egyben az unió rendkívüli küldöttje
a Közel-Keleten, azonnal Damaszkuszba sietett, hogy Asszaddal tárgyalja meg a libanoni
rendezés feltételeit. Martin Indyk, amerikai külügyminiszter-helyettes szintén Szíriát
célozza meg, hogy a Hossz-nyilatkozat nyomán közelebb hozza a válság megoldását.
Indyk bejelentette, hogy nem látogat Izraelbe, s nem szerepel menetrendjében Libanon
sem. Ebből is világos, hogy mindkét nagyhatalom számára Libanonhoz az út
Damaszkuszon át vezet. A két látogatás kizárólagos eredménye Asszad megerősítése,
s a jelenlegi válságos helyzet konzerválása. Hossz segélykiáltását csak Izraelben
értették, Indyk és Moratinos fülei zárva maradtak. Csak remélni lehet, hogy történik
velük valami azon a bizonyos damaszkuszi úton.
1999. 03. 13. (III/10)
