Poul Rasmussen dán miniszterelnök és Gerhard Schröder német kancellár. Példát
mutatnak Fotó: MTI
Az új kancellár kiemelte az egységes európai valuta bevezetésének fontosságát,
és felhívta a figyelmet: a monetáris unió létrejötte immár egy megfordíthatatlan
folyamat, és az integráció megteremtésének alaplépését jelenti. Az euro bevezetése
lehetővé teszi majd a különböző árak és szolgáltatások összehasonlítását, és
egyben speciális üzenete is van a nemzetek számára: a különutas politikának végleg
lejárt az ideje. Schröder világossá tette – s ezzel a pénzügyi unió körüli
politikai vitát is sikerült újból kiéleznie –, az egységes valuta fontos lépés
az egységes politikai rendszer és az Európai Egyesült Államok megteremtésének útján.
Az euro idővel a szuverén parlamentáris rendszerek gazdasági kérdésekre vonatkozó döntéshozatali
jogát is megszüntetné.
Bár az új német államfő biztosította hallgatóságát arról, hogy a német kormány
által elképzelt Európa nem helyettesítené vagy számolná fel a nemzeti hovatartozás
érzéseit. Véleménye szerint Európában egy federális rendszer biztosítaná leginkább
a "békét, a szolidaritást és a fejlődést". Hozzátette: a szövetségi rendszer
Németországban már kiállta a próbát.
Schröder ezen kijelentése nem aratott osztatlan sikert a brit euroszkeptikusok körében:
a kancellár meggyőződését, hogy a német szövetségi rendszer a legjobb modell az
Unió kialakításához, kifejezetten dühítőnek találják. William Hague, az uniós
csatlakozást erősen ellenző brit Konzervatív Párt vezetője rámutatott: az egységes
pénznem bevezetése és elfogadása Nagy Britannia függetlenségét veszélyezteti.
Hague felhívást intézett a Monetáris Uniót támogató Tony Blairhez, és felszólította:
játsszon nyílt kártyákkal, és tegye egyértelművé Nagy Britannia népe számára,
hogy a font elhagyása alkotmányos következményekkel jár, és így az ország függetlenségét
veszélyezteti. Blair, aki Schröder egyik legszorosabb európai szövetségesének számít,
a német vezetővel tartott londoni sajtóértekezletén megerősítette: Európában egy
anglo-német hatalmi bázis megteremtését tűzték ki célul. Bár a brit kormányfő
korábban hangoztatta, az egységes pénzrendszer elfogadása csupán gazdasági kérdés,
a német államfő beszédéből kiderült: a pénzügyi egységet a teljeskör?
politikai egység fogja követni. Blair szóvivője elmondta, a kérdés nem az, hogy Nagy
Britannia fog-e csatlakozni a monetáris unióhoz: a kérdés az, mikor fogja azt
megtenni.
Schröder a pénzügyi kérdéseken kívül kitért még a munkanélküliség témájára
is, és reményét fejezte ki, hogy az égető problémát sikerül európai szinten
orvosolni: egy munkaügyi csomag kidolgozását helyezte kilátásba. A kancellár
fontosnak tartja a környezetvédelmi modernizáció területén való szoros együttműködést
is, és a mezőgazdasági politika európai szintű, gyökeres megváltoztatására kötelezte
el magát és kormányát. Schröder kiemelte a franko-germán kapcsolatok fontosságát,
melyben németország európai politikájának alapját látja, és mind szociális, mind
kulturális szinten a kapcsolatok bővítését jelölte meg céljaként.