hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Moszkva Peking: Erősődő barátság

1998. 11. 28.
Jelcin külpolitikai tanácsadója, Szergej Prihogyko nyilatkozata szerint az orosz–kínai kapcsolatok közeli és bizalmas alakulása a XXI. század stratégiai közeledése lesz. A hidegháború idején szembenálló két ország tavaly "stratégiai partnerségi" dokumentumot írt alá. Csiang Cö-min kínai államfő most Moszkvában folytatott eredetileg is nyakkendő-nélkülinek tervezett, ám végül beteglátogatásra sikeredett megbeszélést Borisz Jelcin orosz elnökkel, aki tüdőgyulladása miatt a Kreml-kórházban fogadta a kínai vendéget.

A találkozó nem titkolt célja mindkét részről az USA elleni diplomáciai erőfitogtatás
volt. Ami az aktuális politikai célokat illeti, a két hatalom közeledése főként az
Egyesült Államok Irakra kifejtett nyomását hivatott ellensúlyozni. Hosszú távon
pedig Amerika világpolitikai befolyását akarják ellensúlyozni, miközben Oroszország
kétségbeesetten próbálja visszaszerezni megtépázott nemzetközi tekintélyét,
amihez Kína segítséget nyújthat. A két vezető ismételten felszólított a több pólusú
világrend megteremtésére.

Jelcin és Csiang Cö-min méltatta, hogy Oroszországnak és Kínának végre van kijelölt
határa, s a demarkáció nyomán – kölcsönös engedmények révén – rendeződtek a
korábban tisztázatlan kérdések mind a keleti, mind a nyugati határszakaszon.

A határviták a hatvanas években fegyveres konfliktussá fajultak, amikor mindkét
hatalom vezető szerepre törekedett a kommunista világban. Az ellenségeskedések évtizedei
után a kapcsolatok normalizálása Mihail Gorbacsov 1989-es kínai látogatása idején
kezdődött. Jelcin és Csiang között pedig ez volt a hatodik találkozó.

Primakov orosz miniszterelnökkel a kínai vezető a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről
tárgyalt. Kína Oroszország legfontosabb hadiipari vásárlója, s ha a tervezett 7,5 százalékos
gazdasági növekedést tartani tudják a kínaiak, ezt a pozícióját erősíteni fogja
az ázsiai óriás.

A kínai és orosz vezetők közös nyilatkozatot tettek közzé egymás területi egységének
elismeréséről. Ezzel Moszkva megerősítette a tajvani kérdéshez való hozzáállását,
amelynek lényege, hogy Tajvan Kína része, s ellenzi a sziget felvételét az ENSZ-be,
valamint megerősíti, hogy nem ad el fegyvereket részére. Az 1991–1992 közötti rövid
időszaktól eltekintve az oroszok nem kételkednek abban, hogy a Kínával való együttműködés
politikai és gazdasági előnyei jóval nagyobbak, mint a lázongó szigettel kapcsolatos
vitáknak.

Oroszországnak is jól jön területi egységének elismerése akkor, amikor egyes
csecsen erők a Kaukázus elszakítására törekszenek, s Kalmükföldön és más területeken
is erősödnek a szeparatista törekvések.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!