hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Feszült a viszony kurdügyben
Törökország konfliktusa szomszédaival

1998. 10. 10.
"A török hadsereg támadási parancsra várva teljes harckészültségben áll arra az esetre, amennyiben Szíria nem hagy fel a rebellis kurd tevékenység támogatásával" - nyilatkozta Mesut Yilmaz török miniszterelnök egy isztambuli napilapnak adott interjújában.



Egy kurd asszony ül kisgyermeke bölcsője mellett. Mi lesz velük?  
Fotó: MTI

Törökország azzal vádolja déli szomszédját, hogy az segíti az ország déli részén
autonómiáért küzdő kurdokat és bújtatja Abdullah Öcolan kurd vezetőt. De Szíria
nemcsak a Kurd Munkáspárt (PKK) bázisainak, hanem más terrorszervezeteknek is menedéket
ad. Az ország a közel-keleti terrorizmus főhadiszállása - nyilatkozta Yilmaz.

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök Ankarába érkezett, hogy szorgalmazza a szír-török
konfliktus tárgyalásos megoldását. Néhány órával megérkezése előtt Yilmaz még
egy utolsó figyelmeztetést intézett Szíriához. "Elegünk van a szavakból, tetteket
akarunk látni" - hangzott a felszólítás.

Kadhafi ezredes, Líbia első számú vezetője televíziós beszédében kijelentette:
egy esetleges török támadást Szíria ellen Líbia elleni támadásnak is vesz. Beszédében
gazdasági szankciókkal fenyegette meg Törökországot. Kilátásba helyezte, hogy török
támadás esetén bezáratja a Líbiában működő török vállalatokat, és görög cégeket
hív a helyükre.

Damaszkusz értetlenül áll a török vádak időzítésével kapcsolatban, és megdöbbenésének
adott hangot amiatt, hogy Ankara problémáinak megoldását másoknál keresi. Faruk as
Saraa szíriai külügyminiszter nyilatkozatában hangsúlyozta: Damaszkusz hozzáállása
a PKK ügyében semmit sem változott, s úgy vélte, a feszültség Izrael nyomására éleződött
így ki.

A Hürriyet cím? vezető török napilap arról számolt be, hogy Ankara csapatösszevonásokat
végez a szíriai határ mentén, és megerősítette a határ melletti stratégiai
fontosságú városait Hatay tartományban. Bár Izmet Sezgin török védelmi miniszter cáfolta
ezt, az újság több szemtanút idézett, akik állították, hogy harckocsik és páncélozott
gépjárművek közelednek a 600 km hosszú török-szír határhoz. A védelmi miniszter
kijelentette, hogy a térségbe érkező katonák az évenkénti NATO hadgyakorlatra érkeznek.


A két ország között már hónapok óta növekszik a feszültség. Szíria elvesztette
az Eufrátesz folyó vízkapacitásának mintegy felét amiatt, hogy Törökország
felduzzasztotta a folyó vizét és intenzív öntözéses mezőgazdasági termelést indított
be a folyó melléki területeken. Szíria szintén fájó sebe a törökországi Hatay
tartomány, amelyet 1939-ben vesztett el. A terület stratégiai jelentőségét az adja,
hogy a földnyelv benyúlik Szíria területére. A török-izraeli katonai együttműködés
is csak növeli a bizalmatlanságot Törökország és a többi arab állam között, akik
egy arab ellenes szövetség létrejöttétől tartanak. Damaszkusz egyenesen az arab világ
elleni "ördögi szövetségnek" nevezte a két ország együttműködését, amivel
veszélyeztetik a közel-kelet egyensúlyát.

Törökország szinte mindegyik szomszédjával ellenséges viszonyban áll. Az elmúlt héten
Ankara Libanont is támadással fenyegette meg, mert szerinte az is rejteget területén
PKK aktivistákat. Faresz Buiez libanoni külügyminiszter tagadta a vádakat, és
kijelentette: országa területén mintegy másfél éve már nincsenek kurd gerillák.

A török-iraki ellentétek is kiéleződtek azután, hogy tízezer török katona hatolt
be iraki területre a PKK állásai ellen. Ankara nem kívánta megerősíteni a hírt,
Bagdad viszont a csapatok azonnali kivonását követelte. Mindez annak dacára történt,
hogy a török kormány szeptemberben kifejezte az iraki-török kapcsolatok javításának
szándékát. Korábban Törökország elégedett volt Szaddám Huszeinnek a kurd kérdésben
mutatott politikájával. Az iraki diktátor a közelmúltban mérgesgázokat is bevetett
az észak-iráni kurdokkal szemben. Az akciónak egyes jelentések szerint 100 ezer áldozata
is lehetett. Jelenleg azonban Törökország is dollármilliárdokat veszít az Irakot sújtó
szankciók miatt, mivel korábban török csővezetékeken keresztül áramlott az iraki
olaj a mediterrán országokba.

Ankara konfliktusban áll a görög ciprusi vezetéssel is. A viszály az év első felében
azoknak az orosz gyártmányú Sz-300 légelhárító rakétáknak az esetleges szállítása
kapcsán robbant ki, amelyek görög ciprióta megrendelésre érkeznének a megosztott
szigetre. Törökország fenyegetései miatt a tervezett üzlet lebonyolítását már hónapok
óta halogatják. Ezek szerint, ha Ciprusra szállítanák a rakétákat, Törökország
feltétlenül megtámadná azokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!