hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Égő templomok Írországban

1998. 07. 04.
Tíz katolikus templomot gyújtottak fel ismeretlen tettesek Észak-Írországban, ahol a protestánsok tervezett felvonulásának közeledtével ismét szikrázik a feszültség a tartomány két szembenálló vallási közössége között.

Az északír rendfenntartó karhatalomhoz egymás után érkeztek a bejelentések a
lángokban álló katolikus templomokról. Támadás érte egyebek mellett Belfast egyik
legnagyobb, több mint kétszáz éves katolikus templomát, s a tartomány szinte minden
térségében felgyújtottak egy-egy templomot, ami a rendőrség szerint alaposan
megszervezett és öszszehangolt akcióra vall. Az épületek közül volt olyan, amelyik
teljesen megsemmisült a lángokban, de a többiben is súlyos károk keletkeztek. A
nyomozók több helyszínen is gyúlékony anyaggal teli fémdobozokat találtak.

A sorozatos gyújtogatás éppen az újonnan megválasztott, katolikus és protestáns
képviselőket egy fedél alá ültető északír törvényhozási-önkormányzati
testület első, történelmi ülése után, s három nappal a protestáns Orániai Rend
hétvégi felvonulása előtt történt. Rendőrségi források a bűncselekményt
egyértelműen ez utóbbival hozzák összefüggésbe, s bosszúállásnak tartják
azért, mert a brit kormány mellett működő, a protestáns felvonulásokat szabályozó
bizottság eltiltotta a menet résztvevőit attól, hogy katolikus lakónegyedeken is
áthaladjanak.

Az Orániai Rend, a protestáns közösség legnagyobb, pártkötődés nélküli
szerveződése minden nyáron felvonulások ezreit tartja a tartományban, az ír
katolikusok leigázásának történelmi eseményeire emlékezve. Ezek a menetek
rendszeresen komoly robbanásveszélyt teremtenek a két vallási közösség között, s
közülük is a legveszélyesebb a portadowni demonstráció, amely jelentős részben
katolikusok lakta negyedeken halad át. A brit kormánybizottság a korábbi évek véres
utcai harcainak elkerülése végett ezúttal kitiltotta a protestáns menetet a katolikus
városrészekből, az orániaiak azonban máris közölték, hogy figyelmen kívül
hagyják a tilalmat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!