hetilap

Hetek hetilap vásárlás
NAGYÍTÓ
Dosszié

1998. 06. 27.
A romániai közvélemény döbbenten figyeli a leszámolásokat, amelyek a hatalmi és az ellenzéki csoportok, a politikai elit és a "szeku" a társadalom legkülönbözőbb rétegeibe beivódott káderei, a meggazdagodottak és a meggazdagodni vágyók között folynak. A leszámolás fegyvere, amely igen hatékonynak bizonyult ahhoz, hogy elterelje a figyelmet az ország nehéz gazdasági helyzetéről és problémáiról, nem más, mint "a dosszié". A sajtóban nemrég nyilvánosságra hozott titkos dokumentumok lavinát indítottak el, amely úgy tűnik, szép lassan kezdi aláaknázni a jelenlegi kormányt. Az eddig nyilvánosságra került adatok alapján az derül ki, hogy – így vagy úgy – a legtöbb politikusnak köze volt a Securitatéhoz. S mint azt már megszokhattuk, a román politikusok után porondra kerültek a magyar kisebbséget képviselő RMDSZ-tagok is. Elsőként Bárányi Ferenc egészségügyi miniszter kényszerült lemondani posztjáról, annak ellenére, hogy a miniszter lemondatásában eltökélt kormányfő álláspontjával sokan nem értenek egyet. A Szabadság cím? kolozsvári napilapban Tibori Szabó Zoltán így érvel: "Románia számára elérkezett a tisztázás ideje. Ám távolról sem mindegy, hogy ez hogyan történik. Mert amennyiben ezt a tisztázást nem egy erkölcsileg feddhetetlen testület végzi el, könnyen előfordulhat, hogy csupán újabb manipuláció áldozatai leszünk, s a kóros daganat eltávolítása helyett újabb rákos fene csíráját ültetjük el. A javasolt testületnek is lenne fejfájásra oka bőven, hiszen a magyarországi, a németországi és a bulgáriai példa egyaránt azt bizonyítja, hogy az iratcsomókat az elmúlt években az érdekeltek gondosan kigyomlálták, kozmetikázták. Hogy semmi ki ne derüljön, ami nekik nem érdekük."

Heckel Andrea-Tünde

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!