hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tanulni kell megtanulni
– vallja Árvai Péter, a Prezi ügyvezetője

2014. 01. 23.
Budapesten, a Prezi igen impozáns belvárosi irodájában találkoztunk Árvai Péterrel. A megbeszélt időponthoz képest egy kicsit várnom kellett, mivel még nem végzett az előttem érkező riporterrel, ám amikor befejezte, hozzám lépve már el is kezdte mesélni, hogy ahol most vagyunk, az régen istálló volt: itt voltak a lovak, amik a generátort hajtották a negyedik emeleten található telefonközponthoz, amikor még a telefonos kisasszonyok egyenként kapcsolták a különböző hívásokat. Kicsit elérzékenyülve megemlíti, hogy az ő nagypapája és nagymamája is ebben az épületben dolgozott akkoriban. Itt ma egy modern előadóteret alakítottak ki, ahol bárki – akár a kedves olvasó is – bármiről tarthat előadást.

Egy éve működik a Bridge Budapest. Milyen eredményeket értek el? 

– A Bridge Budapestet három sikeres magyar cég, a Prezi, a LogmeIn és a Ustream alapította. Ezzel egyrészt az a célunk, hogy a fiataloknak megmutassuk, milyen egy globális perspektívában gondolkozó céghez csatlakozni, ami az ötletei révén gyorsan tud növekedni, és nagy hatással van a világra. Eddig hat fiatal élte ezt át bostoni és San Franciscó-i irodáinkban, egyikük pedig alighogy hazajött, már el is kezdett céget építeni. Az is célunk, hogy minél több ember halljon néhány történetet arról, hogy Magyarországon is el lehet érni komoly sikereket. Most maximum ott tartunk, hogy az emberek hallottak egy példát arról, hogy ez lehetséges, de ott még nem, hogy értenék, ezt hogyan kell csinálni, illetve hogy bíznának magukban, hogy akár ők is képesek erre. Amíg nem tudjuk elérni, hogy büszkék legyünk arra a tudásra és azokra az eredményekre, melyeket képesek vagyunk Magyarországon megvalósítani, addig nincs a munkánk befejezve.

Hallani, hogy az USA-ban vannak úgynevezett technológiai „evangélisták”. Lehet azt mondani, hogy Önök lettek a magyar startup „evangélistái”?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!