Ön – ellentétben az összes többi nővel – nem takarta el az arcát. Miért?
–ŰIgen, de mint látja, kendő van rajtam, tartom az előírásokat. Azért nem vagyok teljes nikábban (a muszlim nők viselete – a szerk.), mert egyrészt nincs férjem, aki megtiltotta volna, hogy részt vegyek a felvonuláson, és megverne, ha kiderülne, hogy mégis itt voltam. Másrészt már közeledek a hatvan felé, és talán még a fundamentalisták sem gondolják komolyan, hogy ezzel szeretném felhívni magamra a férfiak figyelmét. Egyébként a tüntetésen részt vevő nők nagy része az országban uralkodó állapotokhoz képest kifejezetten haladó szellemiségű, akik kijöttek, mindannyian tudnak írni és olvasni, és a családjuk is elég liberális. Na persze nem abban az értelemben, mint ahogyan maga használja a szót. Ezek itt mind városi asszonyok, olyan családokból, ahol van internet, hiszen a Facebookon és a Twitteren szerveztük a megmozdulást. Jemen most ért el odáig, hogy senki sem tudja többé a szőnyeg alá söpörni azt, ami az országban a nőkkel történik.
Gyermekágyi lázban meghalt egy tizenkét éves kislány. A nemzetközi sajtó is foglalkozott az esettel.
–ŰNem tudom, hogy azt megírták-e, milyen körülmények között halt meg Faúzija. Tudja, hogy három napon keresztül haldoklott, és sem a családja, sem a férje nem engedte, hogy orvos menjen a közelébe? Látott már nőt meghalni gyermekágyi lázban? Sajnos, mivel aktivistaként dolgozom, elég gyakran fordul elő velem, hogy ilyesmivel találkozom. Mivel az orvosok kilencven százaléka férfi, a mélyen vallásos családokban haram (tiltott – a szerk.), hogy akárcsak egy ujjal is hozzáérjen egy férfi az asszonyokhoz, teljesen mindegy, milyen szándékkal vagy milyen célból. Ez csak egy eset a sok közül, de nagyobb sajtófigyelmet kapott. Jemenben a mai napig a világ legelmaradottabb törvényei vonatkoznak a nőkre. Például hiába van egyetemi végzettségem, nem tehetem le a jogosítványt, mert törvény írja elő, hogy nem vezethetek. Ez azonban a kisebb probléma. A legnagyobb baj az, hogy a nők túlnyomó többsége analfabéta, gondolata sincs arról, hogy vannak jogai, és nem a férje használati tárgya. Nem tudja elképzelni, hogy milyen óriási ellenállásba ütközünk a felvilágosító kampányaink során a nők részéről is. Gyakori, hogy erkölcstelennek, iszlámellenesnek nyilvánítanak minket vidéken a férfiak – és így a feleségeik is. Ilyenkor meg szoktam kérdezni az asszonyoktól, hogy hogyan érezték magukat a nászéjszakájukon, és ezt kívánják-e a lányaiknak is. Nem fogja elhinni, de kaptam már olyan választ, hogy ez a természetes, és legalább nem maradnak pártában.
Mire vezethető vissza a szokás, hogy ilyen fiatalon férjhez adják a lányokat?
–ŰEgyértelműen a „kegyes” Koránra. A Prófétának az egyik felesége, Ájsa hét-nyolc éves volt, amikor nőül vette. A törzsek ezt szó szerint veszik, tehát fel sem merül, hogy bármilyen probléma is volna az ilyen fiatalon megkezdett szexuális élettel, illetve a gyerekszüléssel. Az iszlám szerint a Próféta házassága Ájsával isteni csoda volt, nem olyasvalami, amit a társadalomnak le kellene utánoznia és mindennapos gyakorlattá kellene tennie. Nem tudja, hogy min megy keresztül egy ilyen fiatal lány. Én is fiatal voltam, amikor férjhez adtak, és pontosan emlékszem a nászéjszakám körülményeire. Szültem egy gyereket tizennyolc éves koromig, mire elválhattam. Ezt is csak azért tehettem meg, mert az apám diplomata volt, és a legjobbat akarta nekem.
Akkor miért adta Önt férjhez?
–ŰMert ez a szokás. Több száz éves hagyománnyal pedig nem tud szembeszállni. Ha nem ad férjhez, megszólják az emberek, akár a munkáját is elveszítheti. Azt hiszem, apám védeni is akart azzal, hogy férjhez adott, és utólag belegondolva, a férjem nem volt rossz ember, legalábbis fogantam tőle egy csodálatos gyereket. Jemenben a mai napig önkéntesek járják az utcákat, hogy bűn után kutassanak. Ha pedig egy nőt „erkölcstelenségen” érnek, letartóztatják, börtönbe küldik. Erkölcstelenség lehet például, ha egy olyan férfival van egy légtérben, aki nem a férje. Több száz nő van börtönben tárgyalás vagy ítélet nélkül. Azt hiszem, ettől óvott az apám. Kairóba akartam menni, ezért váltam el, a férjem pedig megegyezett az apámmal. Tanultam, jártam Európában is. Amikor hazajöttem, akkor döntöttem el, hogy mindent megpróbálok elkövetni, hogy változtassak valahogyan a helyzeten. Szerencsére azóta van pár alapítvány, amelyek több kifejezetten nőknek szóló oktatási projektet is futtatnak az országban. Sokkal nagyobb – főleg a fiatal generáción belül – azoknak is a száma, akik nem akarnak belenyugodni a helyzetükbe.
Emellett erősödik a vahabizmus (az iszlám szaúd-arábiai, fundamentalista irányzata – a szerk.) is az országban. Nem veszélyezteti ez a munkájukat?
–ŰDe, sokszor húzzák keresztül az imámok a munkánkat, ha kiprédikálnak és elítélnek minket a pénteki imádságon. A helyi újságok pedig általában közlik a hírt, ha valamelyik ismert aktivista férjhez megy, ilyenkor külön gratulálnak neki, mert gyakori, hogy azt hiszik, azért ellenezzük többek között a fiatalon házasodást, mert mi magunk nem tudtunk férjet találni. Mindemellett azt tudom mondani, hogy van haladás – egyre többen jelennek meg az egészségügyi képzéseinken, egyre többször fordul elő, hogy egy betegség miatt a nők kiharcolják, hogy a férfiak elengedjék a kórházba az asszonyokat. Vannak nők a parlamentben, az egészségügyben. Lépésről lépésre változnak a dolgok, és látja, itt van ez a tüntetés is. A mi országunkban ez óriási dolog.
Emlékszem, hogy fiatalabb koromban, amikor falvakat látogattam, még korántsem volt rózsás a helyzet. Például két férfinak meggyőződése volt, hogy prostituált vagyok, mivel egyedül utaztam, igaz, nagyon rövid távolságon. Az egyikük meg akart erőszakolni, a másik pedig azt kiabálta az arcomba, hogy miért ellenkezem, amikor tudják, hogy „olyan nő” vagyok. Fent voltunk a hegyekben, én pedig elindultam a szegély felé, és azt kiabáltam, hogy inkább levetem magam, mintsem hogy elvegyék az erényemet. Az lett a vége a dolognak, hogy annak a férfinak a barátja védett a testével, aki meg akart erőszakolni, mert elhitte, amit mondok.
Most már szerencsére nagyon ritkán fordul elő ilyesmi az aktivistákkal, de azért azt általában megkérdezik a férfiak, hogy „és apád mit szól hozzá, hogy ezt csinálod?” Egyébként a mai napig nem szerencsés, ha egy nő egyedül utazik az országban.
Mit gondol, sikerül a tüntetéssel akkora hatást gyakorolni a politikára, hogy keresztülmenjen a törvény?
–ŰŐszintén remélem. Az itt összegyűlt nőknek elég egyértelmű az üzenete a politika és a férjük számára is. Ha sikerül keresztülvinni a törvényt, az lehet az első lépés afelé, hogy jó irányban változzanak a dolgok, legalábbis elkezdődhet néhány reform. A legfontosabb kérdés persze az, hogy sikerül-e meggyőzni a társadalmat az ilyen jellegű változás szükségességéről és arról, hogy ez nem ellentétes az iszlámmal. Tudja, Észak- és Dél-Jemen egyesülése előtt délen volt a Közel-Kelet egyik legmodernebb törvényi szabályozása a nemek kérdésében, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy létezett egyenlőség. Az egyesüléssel ez megszűnt, túl erős volt a szaúdi hatás, hogy megmaradhasson. Szeretném megérni, hogy újra ott tartunk, ahol az egyesülés előtt.
(A cikk a Safeaccount.hu tényfeltáró portállal együttműködésben készült.)
2010. 04. 09. (XIV/14)
