Európai politikusok egészen nyers hangot ütöttek meg az elmúlt hetekben az Egyesült Államokkal szemben. A szociáldemokrata listavezető Frans Timmermans szerint „csak egy egységes Európai Unió tudja megállítani Trump idiotizmusát”, míg a liberális csúcsjelölt, Guy Verhofstadt azt állítja, az integrációpárti erőknek új Európát kell építeniük, mert hamarosan eljön „a birodalmak világa”, amelyben Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország lehet a meghatározó, és ez fenyegetést jelent az európai értékekre, normákra és gondolkodásra. Miként lett ilyen feszült a viszony?
– Ha visszatekintünk a hidegháború időszakára, már De Gaulle megfogalmazta azt, hogy Európának egyenlő távolságot kell tartania az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. Nem új felvetés tehát, hogy Európának önálló hatalmi centrummá kell válnia. A hidegháború után Clinton, majd Bush elnök célkitűzése volt a stabilitási zóna kiterjesztése, ezért szorgalmazták a kelet-közép-európai országok nyugati integrációját, előbb a NATO-ba, majd pedig az Európai Unióba. Ezzel egy időre az amerikai külpolitika meg is elégedett, ahogy Charles Gati mondta, „kipipálták Európát”. Az utóbbi években a republikánus párt jobbszárnyán fogalmazódott meg az, hogy Európát egyfajta „junior szövetségesi” státusban kellene kezelni, ami a támogatások csökkentését és globális átcsoportosítását jelenti. Nem látják célszerűnek ugyanis, hogy Európából komoly versenytárs válhasson. A jelenlegi Trump-kormányzat ezt a felfogást képviseli. Partnerként, de egyben versenytársként is tekintenek Európára, és ez a korábbinál sokkal szigorúbb, érdekalapú külpolitikát jelent Washington részéről. Donald Trump politikájára általánosságban is jellemző, hogy az ideológia helyett a konkrét amerikai érdekeket, a multilaterális kapcsolatok helyett pedig a kétoldalú viszonyt helyezi előtérbe. Megjegyzem, más nagyhatalmak is így állnak az Európai Unióhoz, hiszen tisztában vannak azzal, milyen nehézkes egy 27-28 országból álló blokkal tárgyalni. Ezért az oroszok és a kínaiak is szívesebben veszik a közvetlen kapcsolatokat az egyes európai államokkal.
Milyen szerepet játszanak ebben a „rebellis” kelet-közép-európai országok?
2019.05.10.(XXIII/19)
