Jézus bolondjai az utcán – nevette ki Elton John a ’70-es évek hippi igehirdetőit, akik a nyugati parttól kezdve egészen New Yorkig bejárták a nagyvárosokat és hirdették a maguk radikális, feltűnő módján az „egyedüli utat”, ami a valódi szabadsághoz és boldogsághoz vezet. A vámszedők, paráznák és bűnösök megváltójának üzenete olyan erővel robbant be a köztudatba, hogy Duane Pederson, az ikonikus Jézus-mozgalom utcai prédikátora szerint „Kaliforniában hirtelen menő lett kereszténynek lenni”. A Jézus személyéről szóló dalok hirtelen a toplisták élére álltak, rádió- és televízióműsorok sora készült, 1971-ben pedig ez a fiatalos tömegmozgalom ihlette meg a Jézus Krisztus Szupersztár című musicalt, majd az abból készült hollywoodi produkciót.
A keresztény hippi világban – ahol sokan már a „Krisztus-divat” szerint öltözködtek, arcképével ellátott pólót, karkötőt, kitűzőt, sőt még gyakran ráutaló szakállt és hajviseletet is hordtak – született meg a modern messiáshívő mozgalom, ahol kétezer éves hallgatás után újra megindult a zsidó fiatalok körében a párbeszéd Yeshuáról, a valaha élt legnagyobb hatású honfitársukról. A rockforradalommal párhuzamosan megjelenő „szupersztár Jézus” egy új arculatot adott a kereszténységnek, ami bár maga sem volt tökéletes – például itt jelent meg először a hiperkegyelem (Hipsztérítők. Hetek, 2016. április 9.) – mégis szakított azzal a tradicionális, sok elemében „pogány” Krisztus-képpel, amivel a zsidóság már évszázadok óta képtelen volt azonosulni.
A szabadság vándora
2018. 02.16. (XXII/7)
