hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Akcióban a HISZ Jótevő szolgálata
Józsefvárostól Nyíregyházáig

2016. 04. 25.
Négy hétvégén át vittek meleg ételt a józsefvárosi nélkülöző családok számára a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálatának önkéntesei. A HISZ és a helyi önkormányzat közös szervezésű akciójának keretében mintegy 1500 adag meleg ételt és több száz csomagnyi száraztésztát osztottak szét. A legutóbbi vasárnap zajlott osztás egyben a szeretetszolgálat Jótevő programjának egyik mérföldköve is volt, ahol az étel mellett másfél tonna ruhaneművel és játékokkal is készültek az aktivisták.

„Mi hoztuk az ételeket, valamint a ruhát és játékokat, az önkormányzat pedig a családsegítő szolgálaton keresztül válogatta ki azokat a leginkább rászoruló személyeket, családokat, akiket elláttunk. Így tényleg olyan helyre tudott kerülni az adomány, ahol nagy szükség van rá” – mutatta be az elmúlt hetekben lezajlott akciót Kovács Sándor. Hozzátette: az önkormányzat alapvetően kisgyermekes családokat szólított meg, ahol a legkisebbek sokszor csak az iskolában jutnak meleg ételhez.
A HISZ vezetője a Heteknek elmondta: az egyes hétvégéken a megfőzött pörkölt, illetve borsostokány mellé száraztésztacsomagokat is osztottak, így a hétvégén jó minőségű, finom ebédhez, vacsorához juthattak a családok.
A szeretetszolgálat a negyedik hétvégén nemcsak ételt, hanem ruhaneműt, cipőket és a gyerekek számára játékokat is vitt az osztásra. A szervezet országos vezetőjének a becslései alapján az elmúlt hetekben Józsefvárosban szétosztott adományok statisztikai értéke megközelíti a kétmillió forintot.
Az osztás pénzügyi keretét a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata a gyermekéhezés elleni küzdelmet zászlajára tűző Jótevő kampányából biztosította. „Nemcsak télen érkeztek felajánlások jószívű adományozóinktól, hanem azt tapasztaltuk, folyamatosan küldenek kisebb-nagyobb felajánlásokat az emberek” – mondta a Jótevő program kapcsán a HISZ vezetője.
A január és március között érkezett adományokból a szeretetszolgálat országos programot szervezett. A HISZ önkéntesek segítségével biztosította azt, hogy a tavaszi szünidő alatt is jó minőségű ételhez juthassanak azok a rászoruló gyerekek, akik az iskolai szünet miatt mindezt nélkülözni kényszerültek volna. Kovács Sándor elmondása alapján a tavaszi szünet ideje alatt sok száz családban összesen több ezer kisgyerek számára biztosítottak rendszeres meleg ételt a szervezet aktivistái.
A Jótevő program keretében folyó munka valóban országos léptékű volt: Nyíregyházától Pécsig, Miskolctól Kaposvárig országszerte felkeresték a nélkülöző családokat az önkéntesek.
„A húsvéti ünnepek előtt pécsi nagycsaládosok számára szállítottunk élelmiszereket: a csomagba az alapélelmiszereken kívül pulykasonka, sajt és édesség is került” – mutatta be a Hetek számára a Jótevő program keretében megvalósult egyik akciójukat a pécsi HISZ vezetője.
Agyaki Mónika elmondta: a pécsi csapat a régióban több településen osztott csomagokat, egyebek mellett Kovácshidán is, ahol több száz kilo-gramm jó minőségi ruha, cipő, gyerekjáték és könyv talált gazdára közel száz résztvevő között. A nagycsaládosoknak emellett tejet és gabonapelyhet is osztottak az aktivisták.
A Nyíregyházi Gyermekvédelmi Központ déli alközpontjában pedig a nyíregyházi önkéntesek adtak át tartós élelmiszerekből álló csomagokat. Pályi Zoltán, a Nyíregyháza–Orosi HISZ szervezet vezetője lapunknak arról beszélt: a szintén a Jótevő program keretein belül szervezett osztásban több tucat család részére nyújtottak segítséget.

Köszönetnyilvánítás

A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata ezúton is tolmácsolni szeretné a támogatásban részesülő családok köszönetét azok felé a jó szándékú támogatók felé, akik adományaikkal, befizetéseikkel biztosították a tavaszi akció közel hárommillió forintos értékét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!