hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Pápai gesztus

2014. 07. 19.
Pedofil papok áldozataival találkozott Ferenc pápa a hét elején Vatikánban. A találkozó során a katolikus egyházfő bocsánatot kért az egyház „szolgálatukat eláruló fiai és leányai” által elkövetett „szentségtörő bűntettekért”. Szavai szerint az egyházban nincs helye a bűnöket elkövető papoknak, és az egyháznak jóvá kell tennie, ami történt.

A találkozóra az után került sor, hogy két ENSZ-jelentés is elítélte a Vatikánt a pedofil papok tettei miatt, megállapítva, hogy a Vatikán „szisztematikusan” olyan eljárásokat alkalmazott, amelyek lehetővé tették, hogy a papok évtizedeken keresztül több tízezer gyermeket molesztáljanak és erőszakoljanak meg. 

Széles körű reformmunkája ellenére Ferenc pápát gyakran éri az a vád, hogy a pedofíliával kapcsolatosan gyengekezűnek bizonyul. Tavalyi megválasztása óta ez volt az első alkalom, hogy az áldozatok képvise­­lőivel találkozott. A három nő és három férfi egyenként félórás magánki­hallgatáson vehetett részt. A két angol áldozat mellett két ír és két német személy találkozhatott a pápával, aki a találkozót követő misén arra is kitért, hogy mindazokat a püspököket, akik elmulasztják a hasonló esetek jelentését, vagy elfedezik azokat, felelősségre kell vonni.

Az áldozatokért tartott vatikáni szentmisén Ferenc pápa „az aljasnál is alávalóbbnak” nevezte a kiskorúak­kal történő szexuális visszaélést: „Olyan ez, mint egy szentségtörő kultusz, mivel ezeket a fiúkat és lányokat azzal a szándékkal bízták a papokra, hogy azok Istenhez vezessék őket.” A pápa szavai szerint az elkövetett bűnökért felelős papok saját érzéki vágyaik kielégítésére áldozták fel a gyerekeket. Az egyházfő azt is hozzátette, hogy a gyermekkori szexuális bántalmazás olyan életre szóló sebeket ejt, amelyek gyakran drogfüggőségbe vagy akár öngyilkos­ságba kergetik az áldozatokat.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!