hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ronald S. Lauder: A ti harcotok az én harcom
Interjú a Zsidó Világkongresszus elnökével

2014. 06. 19.
Budapesti látogatása során exkluzív interjút adott az ATV-nek Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke, amelyben a személyes küldetése mellett beszélt többek között arról, milyen stratégiát lát célszerűnek a Jobbikkal szemben, hogyan értékeli Orbán Viktor miniszterelnöknek a magyarországi zsidó közösség felé tett ígéreteit, továbbá arról is, hogy hajlandó lenne-e megegyezésre a magyar állammal a Sukoró-perben, amit az elmaradt kaszinóberuházás miatti kártérítésért indított. A teljes beszélgetést az ATV június 22-én este 18.10 órai kezdettel sugározza.

Elnök úr, ön a budapesti keresztény cionista nagygyűlésen elmondott beszédében személyesen ígéretet tett, hogy ugyanolyan eltökélten fog harcolni a keresztényellenes terrorral szemben, mint ahogy az antiszemitizmus ellen harcol. Vannak ebben partnerei a zsidó és a keresztény vezetők között?

– Partnernek tekintem az egész keresztény és zsidó világot, mert nekünk nemcsak az antiszemitizmus ellen kell felemelnünk a hangunkat, hanem a keresztényellenességgel szemben is. Mi történt például Szíriában? 40-50 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie az erőszak elől, hogy az életét mentse. Betlehemben, ahol a lakosság 80 százaléka keresztény volt, ma alig 20 százalék maradt. Hová mentek? Menekülniük kellett. Szudánban ki akarnak végezni egy asszonyt a hite miatt. Iránban felakasztottak egy lelkészt, csupán azért, mert a kereszténységet hirdette. Mit üzen mindez nekünk? Azt, hogy testvérek vagyunk – két nép, de nem két különálló csoport. A zsidók és a keresztények nagyon sok közös értéket vallanak. Ugyanaz a Bibliánk, ugyanabban az Istenben hiszünk, közös a tízparancsolatunk és a legfontosabb törvényeink. Ezért együtt kell működnünk. Kész vagyok ugyanazzal az erővel harcolni a keresztényellenességgel szemben, mint az antiszemitizmus ellen, mert ez a kettő összefügg egymással. Aki már gyilkolt keresztényt a hite miatt, egy zsidót is kész megölni ugyanezért. Az emberek mégis gyakran azt mondják: igen, a zsidóellenesség az elfogadhatatlan – pedig nincs különbség.

Látjuk, hogy Irakban új veszély fenyeget. Mit jelentene Izrael biztonsága számára egy iszlám kalifátus létrejötte a térségben?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!