A mai napig hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a magyar holokausztért leginkább a nyilasokat terheli a felelősség. Őket pedig a legtöbben még ma is zsidógyűlölő őrültekből, politikai fantasztákból, szadistákból és alvilági gengszterekből álló csőcselékként látják. A nyilasok főkolomposként való beállítása azonban tévedés. Persze, a Szálasi-korszakban országszerte számos tömegmészárlásra, gyilkosságra, kivégzésre került sor. A nyilasok az ostrom alatt csak Budapesten zsidók ezreit lőtték a Dunába, kórházakban, árvaházakban gyilkoltak. Ezek a számok azonban eltörpülnek az 1944. márciusi német megszállás után hivatalba lépett Sztójay-kormány „teljesítménye” mellett. Márpedig ez a kabinet az addig berlini követként szolgáló Sztójay Dömén és az államtitkárként működő Jurcsek Bélán kívül mind a Horthy-korszak minisztereiből állt. Az 1944–1945-ös zsidóüldözés egyik leginkább szembetűnő jelensége Magyarországon éppen az, hogy nálunk a legtöbb ember haláláért nem a legradikálisabb szélsőjobb, hanem a hagyományos politikai elit tagjai felelősek. A „konzervatív úriemberekből” álló, Horthy kormányzó által kinevezett Sztójay-kormány éppen tízszer annyi zsidót deportált a birkenaui gázkamrákba, mint ahányat a máig (joggal) „nemzetvesztőnek” tartott Szálasiék német kézre adtak. Ráadásul mindezt olyan sebességgel, amely még a holokauszt alatt is Európa-rekordnak számított.
Auschwitz felkészül
Auschwitzot a magyar deportálások tették a holokauszt univerzális szimbólumává. 1944-ig ugyanis 800 ezer áldozatával messze Treblinka számított a leggyilkosabb tábornak. Mivel az Endlösung lassan a végéhez, a Vörös Hadsereg pedig a német határokhoz közeledett, Himmler parancsára 1943-ban Treblinkát és a többi lengyelországi megsemmisítő tábort felszámolták. Így a magyar zsidók kivégzésekor csak Auschwitz jöhetett szóba.
2014. 06. 06. (XVIII/23)
