hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Cion pápája
Ferenc Jeruzsálemben megkoszorúzta Herzl Tivadar sírját

2014. 05. 29.
Új irányból, keletről érkezett a Szentföldre Ferenc pápa, és ez a döntése nem csak földrajzi értelemben jelentett nyitást a Vatikán és a Közel-Kelet viszonyában. Bár alig több mint 48 órát töltött a térségben, a katolikus egyházfő szinte minden lépése beszédes volt. Ferenc pápa Ammanban az üldözött keresztények védelmében szólalt fel, Betlehemben megbékélést sürgetett, Jeruzsálemben pedig két nagy jelentőségű és eredeti kezdeményezéssel lepte meg a világot: Theodor Herzl sírjának a megkoszorúzásával fejezte ki állásponját a cionizmus létjogosultsága mellett, és egyben korrigálta elődjét, X. Piust, aki 1904-ben elutasította Herzl kérését, hogy támogassa a zsidó állam megalapítását. A gesztus új szintre emelheti a Vatikán és Izrael kapcsolatát. Szintén új korszakot nyithat az egyháztörténelemben a pápa és I. Bartholomeosz konstantinápolyi ortodox pátriárka jeruzsálemi találkozója, amelyen Ferenc felajánlotta azt, hogy a kereszténység egysége érdekében kész újragondolni a katolikus álláspontot Róma primátusa kérdésében.

Ferenc a negyedik katolikus egyházfőként látogatott a Közel-Keletre: utazását VI. Pál 1964-es zarándoklatának ötvenedik évfordulójára időzítette. A látogatás jelentőségét jelzi, hogy tavaly márciusi megválasztása óta ez volt Jorge Bergoglio első olyan külföldi útja, amelyet már az ő számára szerveztek meg. (A 2013-as brazíliai meghívás még az időközben lemondott XVI. Benedeknek szólt, Ferenc csak „helyettesítette” elődjét.)

Az üldözöttek mellett

A látogatást a Vatikán tudatosan visszafogottan szervezte, és hangsúlyozták: nem politikai, hanem spirituális útra, „imazarándoklatra” készül az egyházfő. Ferenc tartotta is magát a zarándokszerephez, de ebben a lényeges és gyakorlati kérdéseket állította középpontba, miközben került minden nem kézzelfoghatató miszticizmust. Gesztusai, kimondott szavai és beszédes hallgatásai így erőteljes politikai üzenetet is hordoztak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!