Az evolúciós elméletek szerint az emberiség csak úgy tudott magas színvonalú közösségi létformákat (városokat) kialakítani, hogy előtte átment az egyedfejlődés valamennyi fokán, a kőkorszaki farigcsálástól kezdve a primitív gyűjtögetésig. Amikor pedig elég magas szintet értek el növénytermesztésben, elkezdtek városokat építeni – állítják azok az elméletek, amelyek az éghajlatváltozásban és az élelemtermelés születésében látták a magyarázatot. A Közel-Kelet termékeny félholdjában zajló régészeti kutatások nyomán, és az ősi települések föltárásával azonban új szempontok merültek fel – állítja a cikk, amelyet más olvasók viszont védelmükbe vettek.
Meglepően sokan voltak, akik üdvözölték azt, hogy az emberiség fejlődésében a kutatók kezdik újra felismerni, hogy a nagy változásokat nem elsősorban az anyagi világ körülményei, hanem az emberi szellem és inspiráció hirtelen kitárulása okozta. Ennek eredetéről és forrásáról megoszlanak a vélemények, de abban a tudományos igényességű idealista világmagyarázatok egyetértenek, hogy valamikor a történelem hajnalán az emberiség hirtelen rendkívüli ismeretekre és képességekre tett szert.
„Az emberiséget a már általunk ismert történetének kezdetétől fogva érdekelte az a kérdés, hogy az ember pontosan miben és miért különbözik az állatvilágtól. A fő különbségek leírása már a teremtésmítoszokban is teret kapott. Az Ószövetség elején olvasható teremtéstörténet szerint az embert eleve a világ urának teremtette Isten, a bűnbeesés történetéből pedig megtudhatjuk, hogy a fő változás a jó és a rossz tudásának megszerzése volt. Ezt követte a büntetés: az embernek dolgoznia kell a megélhetésért, míg az asszonynak szenvedéssel jár az utódok megszületése” – írja az Új elmélet a civilizáció hajnaláról című cikk, amelyhez a szerkesztők továbbra is várják a hozzászólásokat az Origo honlapján.
2013. 10. 25. (XVII/43)
