hetilap

Iráni képeid sokak számára új perspektívából mutatják be az országot. Úgy tudom, nyugati újságírókat nem nagyon engednek be. Nem volt ez veszélyes vállalkozás?
– Új-zélandi lévén a beutazáskor, érkezéskor is kérhetem a vízumot. Mivel kis fényképezőgéppel dolgozom, a hatóságok nem találták gyanúsnak a szándékaimat. Mindegyik utam során biztonságban éreztem magam. Persze ez részben annak is köszönhető, hogy az ottani kormányzat könyörtelen a bűnözéssel szemben, de leginkább annak, hogy az irániak nagyon jóindulatú emberek. A legveszélyesebb pillanatok azok voltak, amikor Teheránban a forgalom közepette át kellett kelnem az utca egyik oldaláról a másikra – na, az aztán félelmetes volt…
2011 és 2013 között háromszor is jártál Iránban. Ez idő alatt tapasztaltál valamilyen változást a közhangulatban, életszínvonalban?
– Az európai és az amerikai szankciók a hétköznapi embereket sújtják, miközben a kormányzat csak egyre ellenségesebbé válik tőlük. Egyik ottani ismerősöm angoltanárként dolgozik. Amikor először ott jártam, éppen a kanadai kivándorlását kezdte előkészíteni. A harmadik látogatásom idejére erről teljesen le kellett tennie, mivel az infláció annyira elszaladt, hogy a megélhetési költségein kívül semmi másra nem marad pénze. A mindennapi élet szinte hétről hétre nehezebb, és ez nagyon is érezhető, látható, sokszor szívszorító. A szankciók ily módon nem működnek.
Nem lesz ebből megint polgárháború? Vagy még túl eleven bennük az iszlám forradalom emléke?
– Először is fontos megérteni, hogy a ´79-es forradalom gondolata valóban népszerű volt. Az amerikaiak és a britek egy közkedvelt és megválasztott vezetőt, Moszadeg kormányfőt mozdították el 1953-ban a he­lyéről, mivel lépéseket tett az olajvállalatok államosítására és a britek olaj­­-ipari befolyásának a megszüntetésére. Utóbbiak aztán Amerikához fordultak, akik megszerveztek egy puccsot, és betették a hatalomba a Nyugat-barát sahot. Így aztán gyorsan elterjedt az Amerika-ellenesség, ami akkor érthető is volt. Az ajatollah és az iszlámisták csak később mutatták ki a valódi szándékaikat. Tehát a forradalom gondolata ma nehéz kérdés az irániak számára, mivel az iszlámisták teljesen eltérítették a népi forradalmat. Az emberek azt szűrték le ebből, hogy a despotáknak a hatalomból való eltávolítása nem vezet szükségszerűen egy szebb jövőhöz, sőt, lehet, hogy egyszerűen csak a legerőszakosabbak és legelszántabbak kerülnek be a pozíciókba.
A teheráni fiatalokról készült csoportképed egészen meglepő: nem úgy néznek ki, mint egy csapat elvakult fanatikus, akik most készülnek ledobni az atombombát. Mintha más fából faragták volna őket, mint a vezetőjüket…
– Nagyon örülök, hogy lefotóztam őket, mert a kép jól illusztrálja Irán urbánus népességét. Nem azt az őrült iszlámista országot kell elképzelni, mint amit a kormányzat sugározni szeretne. Tragikus azonban, hogy mivel az újságírók nagyon nehezen jutnak be az országba, az elképzelésünk, benyomásunk már fix, és az az erőszakos iszlámista imidzs alakult ki bennünk, amit a média közvetít.
Azt hallottam, az ottani fiatalok is inkább a nyugatias életmódot preferálják. Van egyáltalán internet-hozzáférésük? Tényleg annyira gyűlölik a Nyugatot?
– Az internet-hozzáférésük nagyon korlátozott, és fentről azt is ellenőrzik, hogy ki mit mond és tesz a világhálón. Az átlagfelhasználó számára a nemzetközi híroldalakat és a Facebookot blokkolják. Ugyanakkor a legtöbb fiatalnak van hozzáférése úgynevezett VPN szerverekhez, amelyekkel ki lehet kerülni a korlátokat, de a net így is rendkívül lassú mindenkinél. Ami a Nyugat-ellenességet illeti, én személy szerint csak jóindulatot tapasztaltam az utcákon mindenki részéről, pedig rögtön azt gondolták, hogy vagy európai, vagy amerikai vagyok.
Az igaz, hogy amit a felvonulásokról készült filmeken látunk, csupán „kincstári” propaganda?
– A médiával az a helyzet, hogy mivel a hivatalos eseményekre a nyugati újság­írók nem mehetnek el, a legtöbb tudósítást, amit Iránról látunk, a rezsim által engedélyezett helyi csatornák készítik. Így aztán azt látjuk róluk, amit a kormány szeretne, hogy lássunk.
Mennyire jellemző a vallási fanatizmus?
– Irán meglehetősen szekuláris ország, ami különösen a városokban érezhető. Azok a fiatalok, akikkel én találkoztam, az iszlámnak egy nagyon visszafogott, modern változatát gyakorolták, már azok közül, akik egyáltalán vallásosak voltak.
Látták vajon az Argo akció című filmet?
– Legutóbbi látogatásomkor odajött hozzám egy fiatal srác, és kérdőre vont az Argo miatt. Bosszantotta, hogy most ilyen sokan kaptak negatív képet az országáról. De jobban zavarja őket a 300 című film, ahol a perzsa karakterek szinte szó szerint mind démonikus figurák.
Egy ilyen rendszer fenntartásához biztosan szükség van egy mindenütt jelen levő titkosrend­őrségre is…
– Létezik egyfajta megfigyelés, de nem hasonlítható a Stasi vagy a KGB kiterjedt rendszeréhez. Amennyire én beleláttam, annak alapján úgy gon­dolom, nem túl hatékonyak. (A fotós további képei megtekinthetők a Hetek Facebook-oldalán.)

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek