„Ha szíved le is áll, a Twittered megy tovább” – üzeni a cég a honlapján, jelezve, hogy virtuálisan az emberek tovább élnének. Az alkalmazás megjegyzi, hogy milyen kifejezéseket használt a felhasználó, milyen stílusban beszélt, miket lájkolt. Eddig csak az az alkalmazás működött, hogy az ember előre beprogramozhatta, milyen bejegyzések kerüljenek kiposztolásra a halála után. Most azonban a szolgáltató mesterségesen életben tarthatja a meghalt személy profilját, és a felhasználó még ki is választhatja, hogy ki „üzemeltesse” tovább.
A LivesOn azonban csak egy a sok projekt közül. Tavaly megjelent az úgynevezett DeadSocial nevű program is, amely hasonló séma szerint működik. Az alkalmazás egy ideig fizetős volt, a díjat természetesen nem utólag, hanem még a megrendelő életében kellett rendezni. Egy izraeli fejlesztésű program is forgalomba került, „If I Die” (Ha meghalok) néven, amely hasonló módon üzemeltetné az elhunyt Facebook, Twitter és más közösségi oldalait.
A kérdés már csak az, hogy mire jó ez az egész? Sokak szerint egyszerűen morbid ez az ötlet és sértő a halottakkal, valamint a hozzátartozókkal szemben. Naomi Laver pszichoterapeuta szerint ez a projekt azt sugallná, mintha az ember halálát valamilyen jó célra fel lehetne használni. A programok a sajtó szerint is inkább több kárt okoznának, mint amennyit hoznának, ennek ellenére a LivesOn alkalmazásra már előzetesen is ezren jelentkeztek fel, a DeadSocialra pedig több ezren. A támogatók szerint az ilyen posztumusz alkalmazások lehetővé tennék a hírességeknek is, hogy olyan tartalmakat hozzanak nyilvánosságra, vagy olyan gondolatoknak adjanak hangot, amiket életükben nem tettek volna meg. Angliában például egy híres színész, Bob Monkhouse, aki prosztatarákban hunyt el, hozzájárult, hogy a halála után egy előre felvett reklámot vetítsenek vele a betegségről, ezzel a mottóval: „Bobnak az életébe került, önnek ne kerüljön abba!”
2013. 03. 29. (XVII/13)
