hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Rubio keresi az igaz hitet

2012. 07. 05.
A 2012-es amerikai elnökválasztás kapcsán került a média figyelmének középpontjába Marco Rubio, a 41 éves republikánus floridai szenátor, akit Mitt Romney egyik lehetséges alelnök-jelöltjeként tartanak számon. Az evangéliumi közösségekkel is jó kapcsolatot ápoló ifjú törvényhozót a vallási sokszínŐség jellemzi.

Rubio 1971-ben, kubai bevándorlók gyermekeként, tradicionális katolikus családban született Miamiban, Florida államban. Édesanyja számára nagyon fontos volt, hogy gyermekei megfelelő környezetben nevelkedjenek, így hitük táplálásáról is gondoskodni akart. Miután 1979-ben Las Vegasba költöztek, csatlakoztak az ottani mormon közösséghez. Rubio későbbi elmondása szerint azonban édesanyja nem teljesen volt tisztában a felekezet teológiájával. Három év múlva újra visszatértek a katolicizmushoz, Marco 1984 karácsonyán volt elsőáldozó.
Gyermekként saját jövőjét a profi futballban látta, később mégis jogot és politikát tanult. Politikai karrierje hamar elkezdődött, Marco Rubiót 2000-ben a Floridai Képviselőház tagjává választották.
Ebben az időszakban csatlakozott feleségével egy helyi evangéliumi gyülekezethez, ahová négy évig rendszeresen jártak. „A közösség két területen is rendkívüli munkát végez: az embereket Jézushoz vezetik, valamint tanítják az írott Igét” – mondta a Christianity Today internetes oldalnak adott interjúban. 2004-ben azonban visszatértek a római katolikus vallásba, jóllehet az evangéliumi közösséggel továbbra is fenntartják a kapcsolatot, részt vesznek szolgálataikon, illetve hallgatják internetes közvetítéseiket.
Politikai nyilatkozataiban arra bátorítja az evangéliumi vezetőket, hogy továbbra is vegyenek részt a közéletben, ne hagyják magukat elriasztani a politikától. Nézete szerint nem lehet erős országot, erős gazdaságot építeni erős emberek nélkül. Mint mondta, az egyházi és hitközösségeknek fontos szerepe van abban, hogy segítse a családokat olyan gyermekeket nevelni, akikre majd felnőttként lehet számítani egy erős ország építésében.
Marco Rubio életútját akár a megvalósult „amerikai álomnak” is nevezhetnénk, melyről részletesen beszámol nemrég megjelent „An American Son” című emlékiratában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!