Az 1521-ben frissen beiktatott esztergomi érsek már szükségesnek látta, hogy az ország valamennyi templomának szószékéről felolvastassa a lutheri hitújítást elítélő pápai bullákat. Bár valószínűleg ezzel csak az érdeklődést növelte a reformátor tanításai iránt. A következő évben iratkoztak be először magyar diákok a reformáció fő központjának számító wittenbergi egyetemre. A katolikus egyház vezetői a legkeményebb fellépést sürgették a hitújítás ellen, és az 1523-as országgyűlésen sikerült törvénybe iktatniuk, hogy Luther minden hazai követőjét fej- és jószágvesztéssel kell sújtani. Mivel a rendelkezés hatástalannak bizonyult, két év múlva súlyosbítani kívánták a büntetést, és törvénybe foglalták, hogy minden lutheránust máglyán kell megégetni.
Az üldözés támogatására a klérusnak sikerült megnyernie II. Lajos királyt is, és miközben az ország vezetői szinte semmit nem tettek a küszöbönálló hatalmas török támadás feltartóztatására, királyi biztosok járták az országot Nagyszebentől Pozsonyig és Sopronig, hogy elfojtsák a reformáció kibontakozását.
A mohácsi vész az egész országot megdöbbentette, és sokakat Isten keresésére ösztönzött. Egyre többen választották a Luther által képviselt utat, és hitüket a Szentírásra kívánták alapozni. Ez azt is jelentette, hogy szakítani kellett a római egyház megannyi bibliaellenes tradíciójával. Bátor prédikátorok egész sora támadt, akik életüket, egzisztenciájukat is kockáztatva hirdették a bibliai hitet.
2011. 05. 20. (XV/20)
