hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyilkosság a koncerten
„Ringasd el magad!”

2009. 08. 20.
Egy nemzedék életérzésének alapkifejezője Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című műve, amely sokak szerint a pop-rock-hippiellenes kommunista propaganda kirakatdarabja volt. A regényt a kritikusok szerint Presserék  jóindulatú félreértelmezése tette a magyar popkultúra emblematikus alapművévé.

Azért ennyire nem kell lebecsülnünk Déry írói tisztességét, igaz, hogy az ötvenhatos szerepe után évekig mellőzött író megírta aztán a politikai hatalom felé igazolásul szolgáló önkritikáját, de 1971-ben ő semmiképpen nem volt abban a kényszerhelyzetben, hogy a központi bizottság megrendelésére kelljen  ideológiai propagandaműveket gyártania.
Déry pályája a 20. századi zsidó értelmiségének egyik tipikus példája. A nagypolgári lét helyett tudatosan vállalt baloldali, kommunista mozgalmi pálya a nagybácsi üzemében szervezett sztrájkkal indult, hogy aztán a bécsi emigráción keresztül az ötvenes évekbe álmodott utópikus szörnyszülött-rendszerben sem találja meg otthonát. A kiábrándulás következménye az író ötvenhatos szerepe. Így aztán érthető, hogy az írót időskorában, a „szocializmusba vetett hitében” megrendülve, még jobban foglalkoztatta a világ további sorsa.
Így fordult érdeklődése a hippimozgalom felé, amelyet kezdetben figyelemreméltó jelenségnek tartott, talán az ifjúságnak ebben a lázadásában saját fiatalkori képét látta visszaköszönni. Ami aztán az író kezdeti szimpátiáját minimum kétkedéssé változtatta, az az altamonti rockfesztivál volt, amelyet Jaggerék szerveztek négy hónappal Woodstock után.
Az eredetileg tervezett San Frasciscó-i helyszín valamiért nem működött, így csak két nappal az esemény előtt dőlt el, hogy hol tartják meg a fesztivált. A nagyszabású rendezvény zökkenőmentes  lebonyolítására a feltételek így nem voltak adottak. A helyszín biztosítására a szervezők az agresszivitásukról és rasszizmusukról híres Hells Angels motoroscsoportot kérték fel, akik 500 dollár értékű sör fejében el is vállalták a feladatot. Így aztán a nap koncertjei nagyjából azzal teltek, hogy a nem kis mennyiségű alkohol elfogyasztása után a  „Pokol Angyalai” egész nap ütlegelték az LSD-től, amfetaminoktól és alkoholtól feltüzelt tömeget, még a koncerten fellépő Jefferson Air­plane dobosát is felpofozták. Végül a nap megkoronázásaként a Rolling Stones koncertje alatt az illuminált „rendfenntartók” megkéseltek egy néger fiatalembert. A Szimpátia az Ördöggel lejátszása után az Under my Thumb következett. Ekkor az LSD-vel töltekezett későbbi áldozat a színpad felé indult, kezében lévő pisztolyát barátnője próbálta elvenni tőle. Több se kellett az illuminált rendfenntartóknak, több késszúrással kivégezték a férfit. A felháborodott visszhangokat kiváltó koncert jelezte a hatvanas évek hippiillúzióinak szertefoszlását. Déry művének is ez a koncert adta az alaptémáját.
Az idős író olyan válságtüneteket lát a világban és az ifjúságnak az állapotában, amelyet leginkább bibliai, prófétikus és apokaliptikus könyvekre hasonlító képekkel érez megragadhatónak. A hiteltelen életet élő tömegek társadalmon kívülre vándorlása, amelyet a koncertre áramló tömeg vonulásába lát bele, az igazságkeresés útja helyett halálmenetté lényegül át. Ezt még inkább riasztóvá teszi a homoszexualitás, a határ nélküli szexualitás, a drogok és az alkohol. Az író együttérzése az otthontalanul vándorló tömeg iránt végül kétségbeesésbe, kilátástalanságba csap át. Ezért vált a menet leírása a kisregényben többször is egy holokauszt-halálmenet leírásához hasonlóvá. Hogy nem a korszak kommunista gondolkozását akarja megjeleníteni az író, azt az is mutatja, hogy a műben bizonyos fejezetekben felbukkanó marxista szóhasználat ironikus, groteszk hatást keltve csak egy célt szolgál: azt, hogy bemutassa, a megrázkódtatások és az értékválság vajúdási fájdalmain átmenő világ állapotának leírására mennyire viccesen elégtelen a „tudományos szocializmus” szóhasználata.
Maga a Képzelt riport kisregény nem szép, talán nem is jó mű, viszont nyugtalanító kérdéseket bolygat, és aggodalmait jelen korunk fesztiválszigetei sokszorosan visszaigazolják. Így a kisregény talán mára már érdekesebbé vált, mint az annak idején nagyobb hullámokat vert musical. (Magyary Ferenc)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!