1939-ben a családja Pozsonyból Pestre költözött. Hogy élte túl a háborút?
- Engem egy magyar rendőr mentett meg, akinek sajnos nem tudom a nevét. Édesanyámmal együtt 1944-ben a Katona József utcából szedtek össze és irányítottak a Parlament előtti térre. Hiába volt svéd menlevelünk, ez akkor már semmit nem számított. Ott aztán négyes sorokba állítottak minket a rendőrök. Közben már messziről láttam, hogy géppisztolyos nyilasok közelednek. Amikor az egyik rendőr mellém ért, gondolkodás nélkül mondtam: „Biztos úr kérem, inkább maga lőjön le, mint a nyilasok!" ő erre a vállamra tette a kezét, és azt mondta: „Nem fogja senki lelőni, elviszem magukat a téglagyárba." Ekkor kicsit megnyugodtam. El is indítottak minket, de aztán amikor a Margit-szigethez értünk, én kiléptem a sorból, úgy tettem, mint akinek a cipőfűzőjét kell megkötnie. Eldöntöttem, hogy én nem megyek tovább. Apámat munkaszolgálatba vitték, az öcsémet deportálták, én mindenáron szökni fogok. Először a Váci utca felé vettem az irányt, mert tudtam, hogy ott van egy csoport, amely hamis papírokat állít elő. Hirtelen megláttam a nagybátyámat az út másik végén. Segítségért akartam kiabálni, de nem hívhattam a nevén Móric bácsit, mert az is túl árulkodó lett volna, ezért inkább „Marci bácsinak" neveztem! Szerencsém volt, hogy meghallotta a nagy forgatagban, és végül segített egy árvaházban elbújni.
Ettől kezdve már biztonságban volt?
2009. 06. 19. (XIII/25)
