hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A franciák készülnek a találkozásra

2007. 07. 10.
1999-ben a francia Nemzetvédelmi Felsőoktatási Intézet egy jelentést adott ki „Ufók és nemzetvédelem: mire kell felkészülnünk?” címmel. Ebben megállapítják, hogy „az intelligens lények által irányított ufók létezése szinte biztosra vehető”.

1990. március 30-án a belga légvédelem riasztott két F16-os vadászgépet,
miután többszöri próbálkozásra sem sikerült beazonosítaniuk az ország déli része
fölött áthaladó repülőt. Amikor a pilóták felfedezték a tárgyat, az 2100 méter
magasan repült, ám pillanatokon belül 3000 méter fölé emelkedett, majd
hihetetlen gyorsasággal, öt másodperc alatt 150 méteres magasságba ereszkedett.
Eközben a repülő tárgy a hangsebesség kétszeresére is felgyorsult, és mindezt az
F16-osok és a földi megfigyelők műszerei is rögzítették. Furcsa volt az is, hogy
amikor átlépte a hangsebességet, nem lehetett hallani a szokásos hangrobbanást,
miközben szakértők szerint ilyen mértékű gyorsulást és zuhanást egymásután nem
képes emberi pilóta túlélni. A Discovery Channel 1991-ben sugárzott Unsolved
Mysteries (Megoldatlan rejtélyek) című sorozatában interjút készítettek W. J. L.
de Brouwer vezérőrnaggyal, a belga légierő akkori műveleti parancsnokával. Ő
megerősítette, hogy „kiemelkedően nagy gyorsulási értékeket mértünk, amelyeket
nem lehet egyetlen hagyományos repülővel sem elérni”.

Még 1981-ben, egészen pontosan január 13-án, Charles Halt alezredes, a brit
Royal Air Force suffolki (Bentwaters/Wood-bridge) amerikai légibázisán dolgozó
parancsnokhelyettes feljegyzést küldött a brit védelmi minisztériumnak, amelyben
az 1980 karácsonya és szilvesztere között bekövetkezett éjszakai események sorát
írja le. Az információszabadságról szóló amerikai törvény értelmében a
feljegyzésnek egy másolatát kénytelenek voltak 1983-ban nyilvánosságra hozni.
Ebből kiderül, hogy 1980. december 27-én kora reggel az amerikai légierő
biztonsági őrjáratának két tagja a woodbridge-i bázis melletti rendleshami
erdőben észlelt szokatlan fények felderítésére indult. „Az illetők egy furcsa,
csillogó tárgyat láttak az erdőben. Leírásuk szerint a tárgy fémesnek és
háromszög alakúnak látszott, a szélessége a lábánál két-három méter, a magassága
mintegy két méter lehetett. Az egész erdőt megvilágította fehér fényével” –
olvasható a feljegyzésben.

1999. július 16-án a francia Nemzetvédelmi Felsőoktatási Intézet kiadott egy
jelentést „Ufók és nemzetvédelem: mire kell felkészülnünk?” címmel. A jelentés
előszavát Bernard Norlain, a francia légierő tábornoka, az intézet volt
igazgatója írta. Bevezetőjét pedig André Lebeau, a francia Űrtudományi
Központnak – a NASA francia megfelelőjének – egykori elnöke jegyzi. Denis Letty
– aki ugyancsak a francia légierő tábornoka – elnökölt a francia katonai elit
többségében már nyugálományba vonult tagjaiból álló szakértőbizottságban. A 90
oldalas jelentés három évig készült. A tanulmány fő kijelentése szerint „jól
dokumentálható megfigyelések egész sora arra késztet minket, hogy minden
hipotézist mérlegeljünk az ufók eredetét illetően, különösen a földönkívüli
erőkkel kapcsolatos feltételezéseket”.

A szakértőbizottság jelentése taglalja a földönkívüli látogatók lehetséges
motivációit, kitérve arra, hogy láthatóan különös figyelemmel kísérik a
nukleáris tölteteket hordozó rakéták bázisait. A francia elemzők rámutatnak
arra, hogy az Egyesült Államok hozzáállása a kérdéshez az 1947-es roswelli eset
óta „igencsak furcsa”. A dokumentumban azzal a kérdéssel is foglalkoznak, hogy
milyen politikai és vallási következményekkel járna, ha bolygónkat egy idegen
kultúra képviselői keresnék fel, és mi lenne, ha fordított esetben a Föld lakói
vennék fel a kapcsolatot egy kevésbé fejlett civilizációval? Végezetül
megállapítják, hogy „az intelligens lények által irányított ufók létezése szinte
biztosra vehető. Az eddig megszerzett adatok mind azt a hipotézist támasztják
alá, hogy léteznek földönkívüli látogatók”. (Részlet Emma Hartley Sokszínű
Európa című könyvéből, mely a HVG Kiadó gondozásában jelent meg 2007-ben)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!