Nem csupán Magyarország, de emberi fajtánk nehéz korszakában Berzsenyi Dániel
intése manapság fellengzős prédikációként hat. Nem csoda, hiszen az ENSZ
prominenseitől kezdve, európai nagyhatalmak vezetőin folytatva, ázsiai, afrikai
és amerikai politikusokig a hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás, a hivatali
hatalommal való visszaélés, a korrupció minden válfaja a napi ügyintézés menüje.
Nem is szólva a nemzetközi mamutvállalatok naponta kirobbanó korrupciós
botrányairól.
Berzsenyi Dániel szavai, bár a Naivitás Múzeum kiállítási tárgyai, éppen
manapság a legidőszerűbbek, ezért leghelytállóbbak. Sokkal inkább szólnak
hozzánk, mint a bármely korban élő generációkhoz valaha. Nem más tekintély, mint
a történelem tanúskodik érvényességükről. Hiszen Róma akkor kapott jó
osztályzatot a történelemtől, amikor még nem kebelezte be az ókori világ csaknem
egészét. Amikor még tetteikben és nem szónoklataikban hazájukat szerető konzulok
irányították. Amikor Cincinatust a földeken szántás közben kérték fel a konzuli
tisztségre. Az ókor szuperhatalma akkor kezdett „ledőlni” majd „rabigába
görnyedni”, amikor tisztességes férfiak helyett az őrült és vérszomjas
császárok, Nero, Caligula, Tiberius és korrupt szenátorok taszították a szakadék
felé a Balkántól Egyiptomig terjedő birodalmat.