hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kezdet és a vég összeér
Idők, viszonyok, terek

2003. 08. 18.
Utolérheti-e Akhilleusz a teknősbékát? – tette fel a kétezer-ötszáz éve élt görög filozófus, Zénón a kérdést. Szerinte a válasz az, hogy nem, mivel az előnnyel induló lomha állat minden pillanatban előtte lesz a nyomában loholó hősnek. Természetesen sem Zénón, sem azóta más nem látott békésen lépdelő teknőc nyomában reménytelenül sprintelő hosszútávfutót, ám az ősi filozófiai paradoxon megoldására csak most jutottak el a tudósok. Ezt állítják legalábbis azok a fizikusok, akik Einsteinéhez hasonló jelentőségűnek tartják Peter Lynds most publikált új elméletét az időről. Lynds szerint az idő nem osztható fel egymást követő képkockákra, így Zénón paradoxona téves feltételezésekből indul ki. Az idő természetéről és irányáról folyó vita egyidős a civilizáció történetével.



London éjszakai látképe a Nemzetközi Űrállomásról. A magasból minden másként látszik Fotó: Reuters

Peter Lynds a Foundations of Physics Letters cím? fizikai szaklap augusztusi számában tette közzé tanulmányát. A 27 éves fiatalember azt állítja, hogy "egy test mozgásában nincsenek precízen elkülöníthető pillanatok. És mivel a helyzete folyamatosan változik, azt soha nem is lehet meghatározni."

Lynds szerint elmélete megoldást kínál Zénón paradoxonjaira is. Az i. e. ötödik században élt görög filozófus talán legismertebb paradoxonjában azt vezeti le, hogy Akhilleusz, a leggyorsabb lábú görög hős nem tud leelőzni még egy teknőst sem, ha igazi sportemberként némi előnyt ad a hüllőnek. 

Mire ugyanis megteszi a köztük lévő távolság felét, addigra a teknős már arrébb vonszolta magát, és így tovább. 

Zénón másik paradoxona szerint felesleges elindulni bárhova is, hiszen egy utazás során először az út felét kell megtenni, aztán a fennmaradó szakasz felét és így tovább, tehát valójában lehetetlen elérni az úticélig.

Lynds szerint a paradoxonok egy régi, helytelen feltételezésből adódnak. A filozófusok és a fizikusok ugyanis egyaránt azt feltételezik, hogy a mozgó testek helyzete pontosan meghatározható bármely pillanatban. Ez azonban nem igaz, állítja Lynds. 

"Meg vagyok lepve, hogy erre korábban nem jöttek rá" – mondta, hiszen az elmélet számos részlete igen kézenfekvő. Lynds szerint "a nehézségek abból adódnak, hogy az emberek időpillanatokban gondolkodnak, és ezt kivetítik a világra is". 

A cikk megjelenéséről tudósító sajtóközlemény idézi John Wheeler princetoni fizikust, aki dolgozott még Einsteinnel is. Wheeler azt írja, hogy csodálja Lynds "bátorságát", és hogy a fiatal gondolkodók "a múltban is gyakran tolták ki a fizika határait". 

Korszakalkotás

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!