Lech Walesa a gdanski hajógyár kapujában. Szolidaritásban az Opus Deivel Fotó: Reuters
Az Opus Dei a Franco-éra utolsó éveiben háttérbe vonult Spanyolországban. Az 1974-ben kinevezett új kormányban egyetlen tagjuk sem képviseltette magát. A korábban már idézett amerikai történész, Stanley G. Payne szerint "hirtelen véget ért a feltételezett Opus-dominancia miatti több éves hisztéria". Ám mielőtt még az Opus Dei-tagok távoztak volna a kormányból, a rend alapítója, Josemaría Escrivá megkapta h? követőjétől, Alfredó Lopez államminisztertől az engedélyt, hogy újra használhassa családja régi nemesi címét. A 18. században élt osztrák Habsburg Károly főherceg Escrivá egyik ősének a Perlata márkija címet adományozta. A cím helyreállításával Escrivá egyszerre léphetett fel papi méltóságként és a nemesi rang hordozójaként is.
A nyilvános politikai szerepvállalás korszakának lezárultával az Opus Dei vezetői figyelmét átmenetileg a katolikus egyházon belül elindult változások kötötték le. A II. vatikáni zsinat reformjait aggodalommal figyelő Josemaría Escrivá hiába sürgette VI. Pál pápánál, hogy szervezetét emelje új, magasabb jogi státusba. A Vatikánban élő Escrivá a konzervatív bíborosok között keresett támogatást, akik osztották véleményét, miszerint VI. Pál pápasága katasztrófa az egyház számára. Egy kilépett Opus-tag, John Roche visszaemlékezése szerint ezekben az években felmerült egy radikális fordulat lehetősége is: "Az Opus Dei római vezetése elkezdett bennünket előkészíteni egy lehetséges egyházszakadásra. Azt mondták: »Mindig is voltak szentek, akik kiszakadtak.« Előkészítettek bennünket arra a lehetőségre, hogy kilépjünk a katolikus egyházból, és önálló egyházzá váljunk." Roche megkérdezte erről az eretneknek tűnő felvetésről elöljáróját, egy ír püspököt, aki arról biztosította, hogy egy esetleges szakadás esetén a pápával szemben az "atya" (értsd: Escrivá) mellett döntene.
A katolikus egyházon belül a reformok mellett kiálló vezetők érzékelték az Opus Dei növekvő konzervatív befolyását. Az egyik neves svájci teológus, Hans Urs von Balthasar 1965-ben így szólította meg Escrivá szervezetét: "Tény, hogy nagy a hatalmatok, sok a pénzetek, számtalan politikai és kulturális posztot mondhattok magatokénak; amint tény az is, hogy nyilvánvalóan oly kulcspozíciók megszerzésére törekedtek, amelyekből az egyház és a világ számtalan intézménye ellenőrizhető, s irányítható terveitek szerint. Tudjuk azt is, okos és diszkrét taktikát alkalmaztok annak érdekében, hogy mindezt gyorsan és közvetlenül megszerezzétek. (
) Miért pályáztok e hatalom meghódítására? Mire akarjátok felhasználni? Mily szellem elterjedését akarjátok elérni ezen eszközök segítségével?"
A svájci teológus nem kapott választ kérdéseire. A hetvenes évek elején azonban Escrivá letett az egyházszakadás gondolatáról, és ismét kezdeményezte azt, hogy a Vatikán az Opus Dei apostoli küldetését különleges jogokkal ismerje el. Miközben a római válaszra várt, az újdonsült Escrivá márki igyekezett kapcsolatait erősíteni az európai főnemesség illusztris képviselőivel. Egyik terve állítólag az volt, hogy megkísérli átvenni a Jeruzsálemi, Rhodoszi és Máltai Ispotályos Szent János Szuverén Katonai Lovagrend vezetését, mivel ez a rend volt az egyetlen egyházi szervezet, amely önálló állami ranggal rendelkezett. Az Opus Dei néhány nemes ura már tagja volt a rendnek. Perlata márkijaként Escrivá reménykedhetett abban, hogy elnyeri a rend nagymesteri címét, amelyet csak cölibátusban élő nemesek tölthetnek be. (A máltai rend vezetője az egyházon belül bíborosi rangot is kap.) Az összefogásra végül nem került sor, ehelyett az Opus Dei egy másik, nagy befolyással rendelkező szervezetet vont a befolyása alá. Escrivá egyik tanítványa, Alfredo Sánchez Bella 1949-ben Habsburg Ottó főherceggel együtt megalapította az Európai Dokumentációs és Információs Központot (CEDI), amelynek célja az volt, hogy a spanyol Bourbonok vezetésével megalkossák az európai országok keresztény-antikommunista föderációját.
A CEDI központja Münchenben volt, az éves közgyűléseit azonban a Madrid közeli Escorial kolostorban tartották a hidegháború éveiben. Habsburg Ottó számára nem volt idegen Spanyolország, hiszen tanulmányait részben itt végezte, és egyes források szerint itt lett szupernumeráriusként (világi tagként) Escrivá tanítványa. Ottó főherceg segítségével az Opus Dei vezetője barátságba került az európai katolikus arisztokrácia legnevesebb képviselőivel, köztük Fabiola belga királynővel, aki szintén Escrivá követője lett.
A katolikus főnemesek mellett szintén Habsburg Ottó révén vezetett az út az európai gazdasági-politikai elit felső köreihez is. Ottó főherceg a CEDI mellett egyúttal a Páneurópai Unió vezetője is, amely utóbbi szervezethez például – Robert Hutchinson angol újságíró szerint – két volt belga és egy volt francia miniszterelnök, a nyugatnémet, a spanyol és a NATO-titkosszolgálat helyettes vezetői, bankárok és iparmágnások tartoztak. A Páneurópai Unió rövidtávú célja a kommunizmus elleni európai egység megteremtése és a vasfüggöny leomlása volt (ennek emlékére tartják azóta is évente
a magyar–osztrák határ mellett a "páneurópai pikniket").
A kommunizmus elleni harc győzelmét Josemaría Escrivá már nem érhette meg. Az atya 1975-ben meghalt. Közel fél évszázad alatt az ismeretlen spanyol papnak sikerült a 20. század leggyorsabban növekvő katolikus szervezetét létrehoznia. Az Opus Dei a hetvenes évek végén – del Portillo Baggio bíboros, a vatikáni püspöki kongregáció prefektusa számára készített feljegyzés szerint – többek között a következő területeken tevékenykedett: "öt kontinens 479 egyetemén és felsőfokú oktatási intézményében; 604 újságnál, magazinnál és tudományos kiadványnál; 52 rádió- és televízióadónál; 38 hírügynökségnél és reklámcégnél".
Az Opus Dei egyik vezetője által a római kúria részére készített összeállítás hangsúlyozza, hogy a rend átalakítása világi intézményből egy közvetlenül a pápának alárendelt szervezetté számos előnnyel járna:
"a Szentszéknek lehetőséget biztosítana egy papokból és (speciális képzettség?) laikusokból álló mobil testület bevetésére, akik a kereszténység érdekében mindenütt hatékony szellemi és apostoli katalizátorként működhetnének, mindenekelőtt társadalmi és szakmai téren, ahol jelenleg szinte lehetetlen az egyház rendelkezésére álló eszközökkel sikeres apostoli munkát végezni".
Lengyelország megváltása
1978 döntő jelentőség? év az Opus Dei történetében: ekkor lép trónra II. János Pál pápa. A krakkói főpap, Karol Wojtyla nem volt ismeretlen az Opus Dei vezetői számára. 1972 és 74 között egyik régi támogatójuk, a bécsi spanyol nagykövet, López Rodó révén kezdték el szervezni a rend kelet-európai megjelenését. López Rodó akciói évekkel előzték meg a független lengyel szakszervezet, a Szolidaritás megalapítását. Rodó követségi ideje alatt Wojtyla két krakkói barátja, Krysztof Michalski és Josef Tischner páter Humán Tudományok Intézete néven lengyel emigránsok támogatására ellenzéki szervezetet alapított. Wojtyla megválasztása előtt maga is gyakran ellátogatott Bécsbe.
Amikor nem sokkal pápává választása után II. János Pál 1979 nyarán először Lengyelországba látogatott, Opus Dei-funkcionáriusok és újságírók stábja kísérte el útjára. Az egymillió lelkes hívő köszöntéséről a barcelonai La Vanguardia cím? lap különtudósításokban számolt be.
A pápalátogatás után a katolikus földalatti mozgalomnak az Opus Dei aktivistái kiemelt támogatást nyújtottak. Céljuk nem a közvetlen ellenállás volt, hanem az, hogy katolikus ellenpólust hozzanak létre a kommunista hatalommal szemben. Ennek érdekében igyekeztek erős katolikus sajtót létrehozni, valamint értelmiségiek és munkások olyan hálózatát, amelynek tagjai később a nemzeti megújulás vezetői lehetnek. Csak néhány szimpatizáns vált ténylegesen az Opus Dei tagjává, ám elkötelezett katolikusként valamenynyien megbízhatónak számítottak. Egyikük, a gdanski hajógyár fiatal villanyszerelője, Lech Walesa volt.
A szimpatizánsoknak ebből a köréből jött létre a legendás Társadalmi Önvédelmi Bizottság, a KOR is, Jacek Kurón vezetése alatt. A KOR-t nyugatról érkező névtelen adományokból finanszírozták, és ezekből támogatták a bebörtönzött vagy munkahelyükről elbocsátott munkások családtagjait. A titkos segélyek célbajuttatásában kulcsszerepet játszott a La Vanguardia bécsi tudósítója, dr. Riccardo Estarriol.
Amikor 1980 nyarán Gdanskban az áremelések ellen tiltakozó munkások megalapították a Szolidaritást, Estarriol három héten keresztül a helyszínről tudósította a spanyol lapot, és elsőként készített exkluzív interjút az akkor még ismeretlen Walesával. A tiltakozás sikeres volt, a hatalom engedményekre kényszerült. Az Opus Dei Estarriolon keresztül segített a Szolidaritásnak, hogy saját országos hetilapot hozhasson létre. Walesa elismerte az egyház segítségét: "Semmi nem lett volna lehetséges Wojtyla pápává választása, és az egyház folyamatos, kitartó, okos munkája nélkül."
Lech Walesa tartott a lengyelországi szovjet beavatkozás lehetőségétől, és Estarriolon keresztül tudott arról is, hogy Leonyid Brezsnyev a Varsói Szerződés tagjait titkos konferenciára Moszkvába rendelte. Walesa 1981 januárjában Rómába utazott, ahol állítólag rangos Opus Dei-vezetőkkel és CIA-stratégákkal is találkozott. Három héttel később Varsóban Wojciech Jaruzelski tábornok került hatalomra, aki hatályon kívül akarta helyezni a gdanski egyezményt. A Szolidaritás országos tiltakozó sztrájkot tervezett, amely forradalommal fenyegetett. Ennek veszélyét látva Brezsnyev kiadta a parancsot a szovjet csapatok bevonulására. Amikor ez a pápa tudomására jutott, felhívta a Kremlt, és közölte Brezsnyevvel, hogy a Szolidaritás lemond a sztrájkról, ha Brezsnyev lefújja a bevonulást. Ekkor Jonathan Luxmoore brit újságírónak a londoni The Tablet cím? lapban 1994-ben megjelent írása szerint Brezsnyev egy órán belül a pápa tudomására hozta, hogy nem lesz katonai intervenció. II. János Pál telefonált az akkor már súlyosan
beteg Wyszynski bíborosnak, aki betegágyához hívatta Walesát, és lelkére kötötte, hogy mindenben kövesse a pápa utasításait. Anélkül, hogy a Szolidaritással egyeztetett volna, Walesa lemondta a sztrájkot.
Jaruzelski azonban 1981 decemberében mégis kihirdette a rendkívüli állapotot, és Moszkva nyomására egyetlen éjszaka alatt ötezer Szolidaritás-tagot tartóztatott le. A Vatikán a lengyel válság megoldására az Egyesült Államokhoz fordult. Reagan elnök egyik legbefolyásosabb tanácsadója, William J. Casey, a CIA vezetője ír származású katolikusként már korábban kapcsolatba került az Opus Deivel. Két további másik magas rangú katolikus politikus, Alexander Haig és Vernon Walters társaságában Rómába repült, ahol tanácskozott a pápával, hogy Ronald Reagan és II. János Pál találkozását előkészítsék. Az Opus Dei beavatkozása eredményes volt: az Egyesült Államok elfogadta a Vatikán terveit a Szolidaritás megmentésére és Kelet-Európa jövőbeli átalakítására. A rend szabad kezet kapott a Vatikán új keleti politikájának kialakítására. Ebben olyan kulcsemberei voltak a segítségre, mint Juan Antonio Samaranch moszkvai spanyol követ (későbbi NOB-elnök) és a washingtoni nuncius, Pio Laghi érsek (aki a kilencvenes években Magyarországon képviselte a Szentszéket). A siker elismerése sem váratott sokáig: 1982. augusztus 5-én II. János Pál hozzájárult ahhoz, hogy az Opus Dei közvetlenül neki alárendelve, "személyes prelatúraként" folytathassa tevékenységét. Ez az egyedülálló jogi kategória a gyakorlatban egyfajta "mozgó egyházmegyévé" emelte a szervezetet, amely az egyes országokban a helyi püspöki kartól függetlenül, közvetlenül a pápa utasításai szerint működhetett. Gordon Urquhard, egy katolikus szervezet, a Katolikusok a Szabad Választásért felkérésére írt tanulmányában idézi az Opus Dei római szóvivőjét, Giuseppe Coriglianót, aki Urquahard azon kérdésére, miszerint a pápa adott-e valamilyen különleges megbízást a szervezetnek, tömören egy szóval válaszolt: "Európa".
A rendszerváltozás előkészítését nem csak politikai eszközökkel támogatta az Opus Dei. 1986-ban például diákcsereprogramot kezdeményeztek Lengyelország és a Nyugat között. Ezen a nyáron a bécsi székhely? és az Opus Deivel összefonódott Európai Diákfórum tíz európai országból négyszáz diákot küldött Lengyelországba, ahol templomépítésekben segédkeztek és egy konferencián vettek részt, amelynek a témája Európa 2000-ig tervezett megújítása, és új, fiatal vezetők felkészítése volt.
Az 1989–90-es kelet-európai változások szabaddá tették az utat az Opus Dei számára, hogy megalapíthassa szervezeteit a volt kommunista országokban, így Magyarországon is. A pápai cél: az európai katolikus szövetség – amelyet már XII. Piusz pápa szorgalmazott a kommunizmus ellen – most megvalósíthatóvá vált. XII. Piusz tervében a kulcs egy észak-déli és kelet-nyugati katolikus tengely létrehozása. A tengerek közötti ("inter marae") folyosó Lengyelországtól Szlovákián és Magyarországon át Horvátországig nyúlik, míg a Keletet a katolikus Nyugat-Európával Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Horvátország, valamint Magyarország kapcsolná össze. (folytatjuk)
2002. 03. 08. (VI/10)
